Fontos posztot adott kishúgának a Kedves Vezető fia

Magas párttisztséget kapott Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető legfiatalabb testvére. Az állami média csütörtökön feltárta, a 27 éves nő első osztályvezető-helyettes a Koreai Munkapárt központi bizottságában, de hogy melyik osztályé, az nem derült ki a tudósításokból.

Kim Dzsong Un nemrég látogatást tett az Április 26. Rajzfilmstúdióban, amely a néhai országalapító Kim Ir Szen útmutatásai alapján jött létre 1957 szeptemberében – jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

Az unoka, az országot jelenleg vezető Kim Dzsong Un kíséretében ott volt Kim Jo Dzsong, aki már korábban is elkísérte bátyját hasonló helyszíni szemlékre, de ez az első eset, hogy a hivatalos média említést tett a vezetésen belüli pozíciójáról.

Kim Jo Dzsong, a család legfiatalabb tagja, aki úgy tudni 1987-ben született, a jó nevű Kim Ir Szen Egyetemre járt, ahol angol és francia nyelvet tanult a dél-koreai sajtó szerint.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »