Küszöbön áll az önálló koszovói haderő megalakulása

Agim Çeku, aki az előző kabinetben a Koszovói Biztonsági Erőkért felelős minisztérium első embere volt, reményét fejezte ki, hogy a júniusi választások után remélhetőleg most már hamarosan felálló új törvényhozás valamelyik első ülésszakán zöld utat ad majd a transzformációs procedúrának, megalakítva ezzel Koszovó fegyveres erejét.

A pristinai székhelyű, albán nyelven megjelenő „Epoka e Re” lapnak adott szerdai interjújában a Tanjug beszámolója szerint a jelenleg ügyvezetői feladatokat ellátó tárcavezető véleménye szerint azonban késésben vannak a megvalósítás terén, amelynek elsődleges okai a választások, az új parlament, valamint a kormányalakítás körüli huzavonákra vezethetőek vissza.

A miniszter ugyanakkor bízik a mielőbbi sikerben, ez a nemzeti projekt ugyanis elsődleges fontossággal bír mind az ország, mind pedig polgárai számára, melyhez egyaránt megvan erős nemzetközi szövetségeseik külső, illetve parlamenti ellenzékük belső támogatása is, így a kérdésből meglátása szerint belpolitikai konfliktus a közeljövőben sem várható.

Koszovóban minden év november 26-a a Koszovói Biztonsági Erők napja.

Kaszás Gábor

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »