A szerb külügyminiszter bezáratná a hágai törvényszéket

Habár az 1993-ban a Jugoszlávia területén elkövetett súlyos bűncselekmények felderítésére létrehozott különleges törvényszék (ICTY – International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia) fennállásának két évtizede alatt már többször került politikai támadások kereszttüzébe nem éppen dicséretes hatékonysága és vélt vagy valós részrehajlása miatt (pl.: Ante Gotovina esetében), az egykori csetnik vajda ideiglenes szabadlábra helyezéséből fakadó bizalomvesztés könnyen végzetesnek bizonyulhat számára.

A Tanjug hírügynökség beszámolója szerint Ivica Dačić határozottan visszautasította a Šešelj szabadon engedésében szerb lobbi-tevékenységet sejtő vádakat, véleménye szerint ugyanis az ICTY azt kizárólag saját tehetetlenségének köszönheti, mivel 12 év alatt képtelen volt jogerős ítélet meghozatalára. Az Európai Parlament horvát képviselőinek javaslatát a radikális párt első emberének Hágába történő visszatoloncolására alapjaiban támogathatónak tartja, mivel nem Szerbia, hanem a törvényszék, valamint közvetve a mögötte álló ENSZ és  az európai intézmények tehetőek felelőssé a kialakult helyzetért.

A belgrádi diplomácia vezetője Šešelj Nagy-Szerbiára vonatkozó kijelentéseivel kapcsolatban leszögezte, hogy sem neki, sem pedig pártjának semmilyen befolyásoló ereje sincs a kormányzati politikára, amelyet hűen bizonyít parlamenti képviseletük hiánya is. Meglátása szerint ugyanakkor a horvát-szerb bilaterális kapcsolatokban növekvő feszültséget mindenképpen csillapítani kell, amelynek kialakulása szintén Hága számlájára írható, inkompetensnek bizonyulván a helyzet kezelésére és értékelésére, így immáron kívánatos az intézmény mielőbbi bezárása.

November 18-án, Vukovár elestének évfordulóján az utolsó csetnik vezér hitet tett a város szerb mivolta és a Krajinai Szerb Köztársaság mellett egy általa elképzelt Nagy-Szerbiában egyesülve, ezen víziójáról pedig nem hajlandó lemondani a jövőben sem. (Keresetlen, alpári stílusával már tárgyalásai során is megismerkedhetett mindenki, videó angol felirattal itt.) Kijelentései hatalmas indulatokat kavartak Zágrábban, amelynek hatására kampány és erőteljes lobbizás kezdődött Hágába történő mielőbbi visszaszállítása érdekében, a „régió stabilitásának veszélyes bomlasztója” ugyanis nem maradhat ez után sokáig szabadlábon. November 20-án az Európai Parlament frakcióvezetői közös indítványban ítélték el az ominózus mondatokat és a háborús uszító retorikát, vita és szavazás a kérdésben november 27-én várható.

Habár a törvényszéknek munkáját minden fellebbviteli eljárással együtt 2010 végére be kellett volna fejeznie, ezt a céldátumot később ki kellett tolni 2012-re. Az ENSZ legutóbbi felszólításának értelmében ez a határidő immáron 2014. december 31-e, mégis csak a legoptimistábbak gondolhatják úgy, hogy az ICTY története ekkorra valóban véget ér.

Kaszás Gábor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »