Ukrajna kivonja minden intézményét a szeparatisták területéről

Petro Porosenko ukrán elnök szombaton elrendelte minden közszolgálati intézmény kivonását az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területekről.

Rendeletében Porosenko arra utasítja az ukrán kormányt, hogy egy héten belül tegye meg a lépéseket „a terrorellenes műveletek különböző területein lévő (ukrán) állami vállalatok, intézmények és szervezetek tevékenységének beszüntetésére”.

A döntés egyebek között az iskolákra, a kórházakra és a mentőszolgálatokra vonatkozik – mondta a francia hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú ukrán tisztségviselő.

„Végleges döntésről van szó, ezzel vége lesz a kisded játékoknak – tette hozzá a tisztségviselő. – Minden államilag finanszírozott intézményt kivonunk.” Az így felszabaduló forrásokat humanitárius segélyek formájában juttatják vissza az érintett kelet-ukrajnai régió lakosságának.

Porosenko rendelete egyenes következménye annak, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki „népköztársaságokban” november 2-án új vezetőket és parlamentet választottak. A választások eredményét Oroszországon kívül senki nem ismerte el.

Két nappal később Porosenko bejelentette, hogy Ukrajna kénytelen szigorúbban fellépni, katonailag és gazdaságilag is elszigetelni a lázadók ellenőrzése alatt álló területeket.

Van Rompuy szerint aggasztó a helyzet, politikai megoldás kell

Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács elnöke a G20 csoport Ausztráliában szombaton megkezdődött csúcsértekezletén, és azt mondta, meg kell akadályozni, hogy újra kitörjenek a harcok.

A tanácskozáson jelenlévő európai uniós állam-, illetve kormányfők, köztük a német kancellár és a francia elnök vasárnap egyeztetnek az amerikai elnökkel a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatban – tudatta.

Herman Van Rompuy felszólította Oroszországot, hogy minden befolyását vesse latba a kelet-ukrajnai szakadároknál a béke érdekében. Az Európai Tanács elnöke azt is követelte, hogy Moszkva vessen véget a szeparatisták fegyverrel és katonákkal való támogatásának. A cél az, hogy minden fél tartsa magát a minszki békemegállapodáshoz – hangsúlyozta.

Herman Van Rompuy szerint „az Európai Unió továbbra is úgy gondolja, hogy a válságnak csak politikai megoldása lehet”. A politikus aggasztónak nevezte az arról szóló híreket, hogy a napokban orosz harci eszközökből, harckocsikból, légvédelmi rendszerekből, tüzérségi és harci alakulatokból álló konvojok jutottak el a kelet-ukrajnai térségbe az oroszbarát szeparatisták támogatására.

Az Európai Tanács elnöke megerősítette, hogy az EU-országok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásán téma lesz az esetleges újabb szankciók ügye. Pénteken diplomáciai körökből ismertté vált, hogy a miniszterek elvi döntést hozhatnak az uniós vízumtilalommal, illetve európai vagyonbefagyasztással sújtott orosz, illetve oroszbarát ukrán állampolgárságú személyek körének kibővítéséről.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hétvégi csúcstalálkozóját az ausztráliai Brisbane-ben tartják. A tanácskozás fő témái között a globális gazdasági növekedés serkentése, a nagyvállalatok adóelkerülésének megszüntetése és a privát szektor infrastrukturális beruházásainak elősegítése szerepel.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »