Kevesebb adót fizethetett az amerikai kávémulti

Az Európai Bizottság pénteken közzétette júniusi döntésének üzleti titkokat nem tartalmazó változatát a Starbucks által Hollandiában fizetett társasági adóval kapcsolatos transzferár-megállapodásokra fókuszáló hivatalos versenyjogi vizsgálat elindításáról. Brüsszelnek kétségei vannak afelől, hogy az amerikai cég által kötött adómegállapodásban valóban piaci alapon rögzítették az egyazon cégcsoport tagjai között felszámolt transzferárakat.

Az Apple és a Fiat után az amerikai Starbucks által egy uniós tagállammal kötött adómegállapodásra fókuszáló mélyreható versenyjogi vizsgálatról szóló döntés nem titkosított verzióját is közzétette pénteken az Európai Bizottság, alig egy héttel a kiterjedt luxemburgi adókedvezmény-rendszerről több európai lapban megjelent leleplezéseket követően.

Az akkor még José Manuel Barroso által irányított Európai Bizottság még júniusban döntött úgy, hogy hivatalos versenyjogi vizsgálatot indít három multinacionális cég által tagállamokkal kötött különmegállapodás alapján igénybe vett adókedvezményekről.

Brüsszel érdeklődését azok a transzferár-megoldások keltették fel, amelyeket az Apple Írországban, a Starbucks Hollandiában és a Fiat Finance and Trade Luxemburgban hozott tető alá a helyi hatóságokkal. A mélyreható vizsgálat tehát annak megállapítását célozza, hogy az ír, a holland és a luxemburgi adóhatóságok társasági adóalap megállapításával kapcsolatos döntései összhangban állnak-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.

A testület az Apple és a Fiat ügyében hozott előzetes döntés közvélemény számára hozzáférhető (vagyis üzleti titkokat nem tartalmazó) változatát már korábban nyilvánosságra hozta, és most ugyanezt tette a Starbucks kávékereskedő lánc esetében is. Ismeretes, hogy a Bizottság egy negyedik ügyön is dolgozik, ez pedig az Amazon által Luxemburgban igénybe vett adóoptimalizálási módszer. Itt a testület októberben hozott döntést a hivatalos vizsgálat elindításáról, de a döntést, illetve annak a közvélemény számára is hozzáférhető részét még nem publikálták.

A Bizottság a tagállamoktól bekérte és áttekintette azokat a számításokat, amelyek alapján a három tagállamban megállapították a három szóban forgó nagyvállalat adóalapját. Az uniós versenyhatóság első benyomásai alapján aggodalmának adott hangot, hogy az adómegállapodások alábecsülhették az adóköteles nyereséget és ezzel előnybe hozták a három céget, amelyeknek az indokoltnál kevesebb adót kell befizetniük. A három vizsgált adódöntés kizárólag az adóalappal kapcsolatos rendelkezésekre vonatkozik, és nem érinti az adókulcsokat.

A pénteken ismertetett konkrét ügyben a holland adóhatóság által a Starbucks Manufacturing EMEA BV számára megállapított adóalap kiszámolásának módja áll a bizottsági vizsgálat középpontjában. A 47 oldalas anyagból kiderül, hogy a Starbucks rendkívül bonyolult, bár az agresszív adótervezést praktizáló cégek körében nem szokatlan céghálózatot működtet, amelynek egyes tagjai különböző országok között utaztatják a bevételeket.

A Svájcban alapított vállalat zöld kávét ad el a Hollandiában működő és a vizsgálat tulajdonképpeni tárgyát képező Starbucks Manufacturing EMEA Bv nevű cégnek, amely a kávét pörköli és értékesíti a független boltokat is tartalmazó hollandiai üzlethálózatnak. Az egyes üzletek aztán jogdíjat fizetnek a még mindig hollandiai székhelyű Starbucks Coffee EMEA BV-nek, amely azonban továbbutalja a jogdíjat egy angliai cégnek (Alki LP), amely csak regisztrálva van az Egyesült Királyságban, de adót nem fizet.

Bizottsági szakértők szerint ugyanakkor a jelenlegi vizsgálat nem terjed ki az egész céghálóra, hanem csupán annak hollandiai ágára, ahol az a gyanú, hogy a csoport egyes tagjai között a transzferárakat nem a reális piaci viszonyok alapján számolták fel, hanem sokkal alacsonyabban állapították meg. Ilyenformán a céget vélhetően az indokoltnál kevesebb adót fizethettek be a holland államkincstárba. Ami a nagyságrendet illeti, szakértők szerint milliókról lehet szó. Úgy tudni, hogy a reális transzferárak kiszámolása során a Bizottság a független cégek által fizetett árat tekinti mintának.

Előzetes becslések szerint, ha a tényleges piaci viszonyokat vették volna alapul, akkor az 36-66 százalékkal magasabb adóalapot eredményezett volna a kávés multi esetében. A vizsgálat azonban még javában tart, és az uniós versenyjogi biztos korábban 2015 második negyedévének az elejére jósolta annak lezárását.

Brüsszelben hangsúlyozzák, hogy az adódöntésekkel önmagában nincs különösebb probléma: olyan levelek kibocsátásáról van szó, amiben az adóhatóságok elmagyarázzák az egyes cégeknek, hogyan számolják ki a társasági adójukat, illetve, hogy milyen speciális adórendelkezéseket vehetnek igénybe. Ha azonban az ilyen adómegállapodások szelektíven előnyt biztosítanak egyes cégeknek vagy cégcsoportoknak, akkor felmerül a tiltott állami támogatás alapos gyanúja.

Az adómegállapodásokat jellemzően az egy és ugyanazon cégcsoporthoz tartozó vállalatok között kifizetett transzferárak megerősítésére kötik a cégek az adóhatósággal. Ha az adóhatóság ragaszkodik ahhoz, hogy a leányvállalatnak vagy a fiókcégnek a piaci verseny normális feltételeit tükröző, „piaci” ellenszolgáltatást fizessenek, akkor nem lehet állami támogatásról beszélni. Ha azonban a kalkuláció nem a piaci viszonyokon alapul, azzal kedvezőbb bánásmódban lehet része egy cégnek azokkal a vállalatokkal szemben, amelyekre a rendes adószabályok vonatkoznak, és ebben az esetben állami támogatásról lehet szó.

A Bizottság júniusi döntésekor megállapította, hogy a holland rendszerben úgy tűnik, hogy hasra ütés helyett általában kellő körültekintéssel jártak el, ezért az uniós versenyhatóság nem számít módszeres, rendszerjellegű szabálytalanságokra az adódöntésekben. A Starbucks által elfogadtatott adórendelkezés esetében ettől még fennáll egy ilyen gyanú.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »