Veszélyes lehet az otthoni pálinkafőzés

Javában tart a pálinkafőzési szezon, ám aki erre vállalkozik, annak tisztában kell lennie azzal, milyen előírások vonatkoznak rá. Magyarországgal szemben ugyanis Szlovákiában tilos a házi pálinkafőzés, így komoly büntetéseket fizethetnek, akik illegálisan főzik a kisüstit, írja az Új Szó.

„Ha Szlovákiában valaki a saját gyümölcsterméséből pálinkát szeretne, akkor el kell vinnie egy szeszfőzdébe, ahol a jövedéki adó és az egyéb díjak kifizetése után saját fogyasztásra készítenek neki pálinkát” – nyilatkozta Miriam Miklošová, a Besztercebányai Vámhivatal szóvivője. Szeszfőzde nyitásához a tulajdonosnak – az alkohol jövedéki adójáról szóló törvény szabályai alapján – a helyi vámhivatalt kell felkérnie a regisztrációra. A kérvényhez csatolni kell a földművelésügyi tárca engedélyét, és a szeszfőzdének természetesen meg kell felelnie az összes műszaki előírásnak is. „A hatályos jogszabályok szerint magáncélra háztartásonként legfeljebb 43 liter 100 százalékos alkoholt lehet kifőzetni egy termelési szezonban, amely július elsejétől a következő év június 30-áig tart. A felső határ természetesen a szeszfoktól függ, hiszen a jogszabályban a mennyiségi határt a tiszta szeszre számították át. A törvényben megszabott jövedéki adó a tiszta szesz esetében hektoliterenként 1080 euró, aki azonban a törvényben megszabott mennyiséget, vagyis a fent említett 43 litert nem lépi túl, az ennek a felét fizeti hektoliterenként” – mondta el Miklošová. A jövedéki adót a pálinkafőzde fizeti ki, amit beépít az ügyfelei által fizetett árba. Fontos azt is tudni, hogy az előírások szerint a magáncélra főzött szesz csak családi vagy baráti körben fogyasztható, vagyis ezt a pálinkát nem árulhatják. „Komoly büntetésekre számíthatnak mindazok, akik illegálisan főzik a kisüstit. A vámhivatal részéről minimum 3319 eurós büntetés szabható ki. Az illegális pálinkafőzés és a házi pálinkafőző berendezések birtoklása ráadásul bűncselekménynek számít, és akár 2 évi szabadságvesztéssel is büntethető” – figyelmeztet a Besztercebányai Vámhivatal szóvivője.Szlovákiában is egyre szigorúbbak az ellenőrök, talán ez az oka annak is, hogy egyre ritkábban lehet az udvarokon pálinkafőző üstöket látni. Miklošová szerint azonban az ellenőrzésekkel nem csupán az államkassza bevételeit szeretnék növelni, hanem az illegálisan főzött alkohol veszélyeire is igyekeznek felhívni a figyelmet. Az otthoni pálinkafőzés ugyanis komoly veszéllyel járhat az előállítókra és a fogyasztókra is. Nem egy olyan esetről tudnak, amikor a szakértelem nélkül összeszerelt készülékek felrobbantak, és tüzet, súlyos sérülést okoztak. Ráadásul a barkácsolt berendezéseken készült pálinka minősége is erősen kifogásolható, hiszen az igen gyakori alumíniumkannából készített illegális főzőeszköznek már az anyaga is alkalmatlan és mérgező. A rossz pálinka, a szennyezés, a magas metilalkohol-tartalom miatt súlyos mérgezést, egészségkárosodást is okozhat.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »