Szlovákia két bázist is felajánlott a NATO-nak

Az afgán hadsereget 2015-2017 között évente 500 ezer dollárral támogatja majd a szlovák kormány.

A szerdai ülésen a kormány megtárgyalta Szlovákia, a NATO közgyűlésen tett ígéreteit, amelyre szeptember elején került sor. Szlovákia felkínálta, hogy modernizálja a poprádi logisztikai központot és amennyiben szükséges, a NATO használatába állítja azt. Ugyancsak a NATO céljainak átengedi a szliacsi (Sliač, Zólyomi járás) repülőtér és a lesti (Lešť, Zólyomi járás) kiképzőközpont használatát.

A közgyűlésen elhangzott, hogy a kormány elejét veszi a hadsereg költségvetésének csökkentését is, és 2020-ig a GDP 1,6 százalékát fordítja majd a katonaságra. 2016-ig a hadsereg költségvetésének 20 százalékát modernizációra fordítja az állam. A 2015-2017 közötti időszakban fél millió dollárt folyósít Szlovákia az afgán hadseregnek, valamint 2014 után 66 katonát biztosít a NATO-nak nem harcászati missziókban.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »