Ferenc pápa elítélte az életfogytiglani börtönbüntetést

A halálbüntetés és az életfogytiglani börtönbüntetés eltörlését, valamint a börtönkörülmények javítását szorgalmazta Ferenc pápa csütörtökön a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagjait fogadva a Vatikánban.

Az egyházfő a halálbüntetés eltörlését szorgalmazta, legyen ez akár jogerős ítélet vagy bírósági tárgyalás és ítélet nélküli kivégzés. Ferenc pápa hozzátette: az életfogytiglani börtönbüntetés sem más, mint rejtett halálos ítélet. „Ez idáig nem bizonyítható még a legsúlyosabb büntetés, mint például a halálbüntetés hatékonysága sem” – jelentette ki a pápa.

Az egyházfő úgy fogalmazott: az igazságszolgáltatás nem bosszúállás. Ferenc pápa megjegyezte, a modern társadalomból sem hiányzik a bosszúállás vágya, és egyre kevesebbet hallani arról, hogy a börtönt a büntetés másfajta letöltésével helyettesítsék.

A bírák kerüljék a bosszút és a populista büntetőjogi intézkedéseket – mondta a pápa az igazságügy képviselőihez intézett beszédében. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi évtizedekben elterjedt az a meggyőződés, hogy a büntetőjog a legkülönbözőbb társadalmi problémákra adhat megoldást, ezek megoldására azonban egy „másfajta szociális, gazdasági, politika és társadalmi befogadás szükséges”.

A pápa figyelmeztetett arra is, hogy a halálbüntetés esetében is fennáll a bírói tévedés lehetősége, vagy önkényuralmi rendszerek a politikai máskéntgondolkodók megbüntetésére, vallási és kulturális kisebbségek üldözésére használják azt.

Ferenc pápa a börtönkörülmények javítását sürgette az emberi méltóság tiszteletben tartásával. Kínzásnak nevezte a maximális biztonságú börtönökben való büntetést is. Kijelentette: gyerekeket és öregeket nem szabad börtönre ítélni. Az egyházfő felszólított „minden keresztényt és jóakaratú embert”, hogy küzdjön a halálbüntetés eltörléséért és a börtönkörülmények javításáért a szabadságuktól megfosztott személyek emberi méltóságának tiszteletben tartása jegyében.

Az igazságszolgáltatás különböző témáit érintve Ferenc pápa súlyos bűncselekménynek nevezte a korrupciót, hangsúlyozva, hogy nem csak a „kis halakat” kell büntetni, hanem elsősorban a „nagy halakat” kell elfogni. Az emberkereskedelmet és a szegénységet az emberiségellenes bűncselekménynek nevezte. Az egyházfő kijelentette, a politikai vezetők bűnrészesek abban, hogy milliók élnek a szegénység csapdájában.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »