Szerb és orosz, két jó barát

Ezen a héten nem pusztán csak a botrányosra sikeredett szerb-albán Európa-bajnoki selejtező irányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a szerb fővárosra, de Vlagyimir Putyin csütörtöki, milánói tárgyalásait megelőző látogatását is feszült figyelemmel várták a térség és Európa döntéshozói egyaránt.

A Belgrád felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségekkel egybekötött látogatás nem színtisztán csak protokolláris jellegű volt, egyezmények aláírására is sor került a Tanjug hírügynökség beszámolója szerint. Ezek közül talán a legfontosabb a haditechnikai együttműködésről szóló keret-megállapodás, amely segítségével Szerbia többek között 2016-ra teljesen megújíthatja és ütőképesebbé teheti légierejét, továbbá előrelépés történt a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további elmélyítésének érdekében is.

Tomislav Nikolić szerb elnök Oroszországot a szerb nép legrégebbi barátjának, szövetségesének és partnerének nevezte, amelyet a közös etnikai, vallási, kulturális hagyományok mellett katonai szövetségesi viszonyuk is hűen alátámaszt a 20. század két világháborújában. A belgrádi kormány emellett nagyra értékeli Moszkva kiállását az ország területi integritása érdekében, elsősorban Koszovó ügyében. A gazdasági együttműködésben eddig elért eredményeket Nikolić szintén üdvözölte, amelynek köszönhetően a szerb export részesedése jelentősen megnőtt az orosz piacon 2014 első félévében, habár ez a mutatószám fordított esetben még mindig lényegesen nagyobb az energiahordozók behozatala miatt.

Putyin elnök a kitűnő bilaterális kapcsolatok megőrzésének és fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta a barátság, a tisztelet és a két ország alapvető érdekei mentén, amellyel „fényes jövő” várhat mindkét országra. Emlékeztetett arra, hogy a Kreml Koszovót nem csak a Belgráddal ápolt kiváló viszony miatt nem ismeri el, hanem ezt a nemzetközi jog alapján sem teheti meg. Az orosz elnök ismét kinyilvánította szándékát Szerbia jövőbeni támogatására, gazdasági téren azonban további lépéseket sürgetett.

Tomislav Nikolić a látogatás apropóján a Szerb Köztársasági Érdemrend első osztályával tüntette ki illusztris vendégét, amelyet Putyin a szeretet és a tisztelet egyértelmű kifejeződésének nevezett. A 2009 októberében megalapított legmagasabb szerb állami elismerést eddig mindössze 18-an kapták meg, olyan állam-, és kormányfők, akik kiemelkedő érdemeket szereztek Szerbia és a szerb nép érdekében, ennek első osztályát azonban eddig csak és kizárólag az orosz elnök vehette át.

A belgrádi katonai parádé előkészületeiről itt nézhet meg rövid videót.

Kaszás Gábor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »