Európát is veszélyezteti az ebola?

Napról napra egyre több ebola-fertőzöttről számolnak be a hírek. Míg a kór eddig kontinensünktől távol szedte áldozatait, a napokban Európa határait is átlépte: Madridban megfertőződött egy spanyol ápolónő, aki egy Sierra Leone-ból hazatérő misszionáriust kezelt. Ő az első, aki Nyugat-Afrikán kívül kapta el a betegséget. Ezután egy texasi kollegája – szintén ebolás beteg körüli ápoló – fertőződött meg az USA-ban.

A vírus emberről emberre csak testnedveken keresztül terjed. Ennek ellenére egy fertőzött kezelése nagy kockázattal jár. Ezért az elkülönítés és a szigorú biztonsági előírások betartása rendkívül fontos. Valószínűsíthető, hogy az ápolónő saját hibájából, valamely biztonsági előírás be nem tartása miatt fertőződhetett meg. Feltehetően védőruhája levétele közben védőkesztyűjével óvatlanul megérintette az arcát. A legutóbbi jelentés szerint az ápolónő állapota válságos, de stabil. Reményre adhat okot, hogy a 44 éves nő kapott a „ZMapp” nevű, egyelőre kísérleti stádiumban lévő gyógyszerből, melynek készletei egyébként kimerülőben vannak. 

Azóta a nő férjét is karanténba zárták, és megfigyelik azt az orvos-csapatot is, amely a megfertőződött ápolónővel együtt az azóta elhunyt misszionáriust kezelte.

Az eset miatt az Európai Unió magyarázatot vár Spanyolországtól. Az Európai Bizottság felszólította a spanyol egészségügyi minisztert, hogy vizsgálják ki, a szigorú egészségügyi óvintézkedések ellenére hogyan fertőződhetett meg az ápolónő. Az EU után a média és a spanyol ellenzék is kritikával illette a spanyol hatóságokat. A kritikára reagálva a spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy válságstábot hozott létre az ebola elleni sikeres védekezés érdekében. A tárcaközi bizottságban a spanyol egészségügyi minisztérium képviselői mellett a külügy-, a belügy-, és a védelmi minisztérium képviselői is helyet kaptak.

A spanyol eset óta már Szerbiában is egészségügyi megfigyelés alá helyeztek 708 embert, melyek közül kilencvenketten a járvány által sújtott Nyugat-Afrikából érkeztek az országba. Hasonlóan tettek a texasi kórház nővérének megbetegedésével kapcsolatban is, ahol még a beteget szállító mentőautót is karanténba zárták. 

Akció az egész EU-ban

Közben az Európai Unió sem tétlenkedik: az Európai Bizottság október 7-én kiadott sajtóközleménye szerint az Unió a jövőben „légihídon” keresztül segíti a nyugat-afrikai államokat az ebola elleni védekezésben. A segélycsomag védőfelszerelések (kesztyű, maszk) mellett alapvető gyógyszereket és higiéniai eszközöket tartalmaz majd. 

Az EU által újonnan rendelkezésre bocsátott 4 millió eurós keret egynegyedét az UNICEF kapja, hogy a fent említett segélycsomagokat azonnal a segítségre szoruló országokba juttathassa. A maradék 3 millió euróból pedig a Vészhelyzet-reagálási Koordinációs Központ (ERCC) egy úgynevezett orvosi evakuációs rendszert épít ki. A rendszer célja, hogy azon Nyugat-Afrikában segédkező egészségügyi dolgozók, akiknél ebola-fertőzést diagnosztizáltak, 48 órán belül olyan európai kórházakba kerülhessenek, melyek képesek a megbetegedést kezelni.

Tombol a járvány

Az ebola-járvány 2013 végén tört ki Nyugat-Afrikában. A fertőzés által leginkább érintett három országban, Libériában, Sierra Leone-ban és Guineában azóta is naponta szedi áldozatait a vírus. A WHO jelentése szerint a három országban eddig összesen több mint 4000 ember halt bele a fertőzésbe. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban az afrikaihoz hasonló méretű járvány Európában nem várható. 

Osztrovszky Edina

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »