USA: Izrael kulcsszereplő Gáza újjáépítésében

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán kijelentette, hogy Izraelnek központi szerepe van a Gázai övezet újjáépítési munkálataiban. A washingtoni sajtótájékoztatón Jen Psaki, a külügyminisztérium szóvivője üdvözölte az izraeli és palesztin erőfeszítéseket, amelyeket a segélyek biztonságos és akadálymentes célba juttatásáért tettek az ötven napos háború után.

„Örömmel láttuk, hogy az ENSZ-nek, Izraelnek és a Palesztin Hatóságnak sikerült megállapodnia a segélyek Gázai övezetbe való gyors eljuttatásáról, Izrael biztonsági szükségleteit is figyelembe véve,” mondta a szóvivő a riportereknek. 

Az újjáépítés költségeinek finanszírozására hétvégén Egyiptom és Norvégia szervezésével Kairóban tartanak majd egy felajánlási konferenciát. A külügyminisztérium szóvivője Amerika reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Izrael – ahogyan már korábban is – ismét segíteni fog a rekonstrukciós munkálatokban. Mindemellett azt is elmondta, bíznak abban, hogy hosszú távú tűzszünet jött létre a felek között, és nem kerül sor újabb összetűzésre.

A hét hetes háború százezreket tett hajléktalanná, a Palesztin Hatóság szerint a kár körülbelül nyolcmilliárd dollár. Az izraeli támadások következtében csaknem tizenhétezer otthon romokban hever, valamint Gáza egyetlen erőműve is megsérült, ennek javítása kétszázötven millió dollárba kerül. 

Frei Gerda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »