Johannes Hahn is sikerrel vette az akadályt

A bővítés öt éves átmeneti lelassulása, a keleti partnerség felülvizsgálata, az ukrán válság és az EU-török viszony alakulása dominálta Johannes Hahn leendő bővítési és szomszédságpolitikai biztos EP-meghallgatását, aminek a végén tapsot kapott, bár sok kitérő választ volt kénytelen adni. A két legnagyobb frakció támogatja őt.

Az osztrák politikus – jelenleg még a regionális politikáért felelős EU-biztos – kedd délután az EP külügyi bizottsága előtt felelt három órán a záporozó kérdésekre, amelyekre azonban több esetben is kénytelen volt a kérdezőt Federica Mogherini EU külpolitikai főképviselő és leendő bizottsági alelnökhöz irányítani, lévén a felvetés elsősorban volt általános külpolitikai természetű, mint Hahn szűkebb szakterületeit érintő. (Ilyen volt például, amikor a szomszédságban tapasztalható válságok fényében az EU biztonságpolitikájának jövőbeli alakulásáról kérdezték.)

A maga témáját az osztrák biztosjelölt a bővítési dossziéval indította, méghozzá úgy, hogy rögtön idézte Jean-Claude Juncker kinevezett bizottsági elnök júliusi nyilatkozatát, amelyet az EP plenárison mondott programismertetőjében. A luxembourgi politikus ebben nem kis feltűnést keltve kijelentette: a következő öt évben nem lesz további bővítés, mert most a konszolidáció ideje van, és a jelöltek egyike sem áll úgy, hogy a ciklus végéig eljuthasson a taggá válásig.

Hahn sietett emlékeztetni leendő bizottsági főnöke üzenetének azon részére is, hogy mindez nem jelenti majd a bővítési folyamat leállítását, hiszen a csatlakozási tárgyalás ez idő alatt is zajlik majd tovább. Az osztrák jelölt a maga részéről még azt is hozzátette, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minél több jelöltet alaposan felkészítsenek a majdani taggá válásra.

Hahn emlékeztetett arra is, hogy a csatlakozás alapvető feltétele a jogállamiság, a demokratikus intézményrendszer, az alapvető jogok tiszteletben tartása, valamint a versenyképes piacgazdaság (lényegében tehát az 1993-as koppenhágai csatlakozási kritériumok teljesítése).

Fontos elvárás marad továbbá, hogy a csatlakozásra váró térség országai mindenekelőtt egymás között teremtsenek fenntartható együttműködést. Mint fogalmazott, nem számíthat EU-tagságra olyan jelölt ország, amelyik nem tudja rendezni múlt beli örökségeit, például szomszédai vonatkozásában. Az utóbbi üzenet láthatóan nem kis részt Szerbia felé irányult, amit Hahn maga is nyilvánvalóvá tett, midőn kiemelt jelentőséget tulajdonított a „Belgrád-Pristina párbeszéd elmélyítésének”, amihez egyébként majd maga is igyekszik hozzájárulni.

A jelölt azon törekvése, hogy árnyalja Juncker júliusi bejelentését – amellyel összességében egyébként maga értelemszerűen is közösséget vállalt – láthatóan nem fogta ki a szelet a mindezzel elégedetlen képviselők vitorlájából. A kérdések közel ötöde az öt éves bővítési „moratórium” kinyilvánításához tért vissza, sok esetben bíráló felhanggal. („Nem igazán elegáns üzenet egy bővítési biztostól, hogy mandátuma alatt tárgyalni akar, de bővíteni nem” – jegyezte meg a meghallgatás során Ulrike Lunacek, osztrák zöld párti képviselő).

Hahn visszatérően próbálta védeni a meghirdetett politikai vonalat, és egyebek között utalt arra, hogy jelenleg lényegében nincs olyan csatlakozási tárgyalás, amelyik közeli befejezéssel kecsegtetetne. Az EU-török tárgyalás lassan halad, Szerbiával és Montenegróval csak a közelmúltban kezdődött a folyamat. Ismerve az előző bővítések tapasztalatait, felelősen megállapítható, hogy reálisan nézve az öt év végére egyik tagjelölt sem juthat el a tárgyalások befejezéséig, végképp nem magához a taggá váláshoz – mutatott rá.

Szerbia kapcsán egyébként azon kérdésre válaszolva, hogy a tagjelölt országok közül Belgrád az egyetlen, amelyik nem állt be az Oroszország elleni szankciók sorába, Hahn azzal üzent a szerb kormánynak, hogy kifejtette: akinek komoly csatlakozási ambíciói vannak, az nem árt, ha ezzel összhangban álló politikai jelzéseket közvetít.

Ugyancsak a bővítési folyamattal összefüggésben Tőkés László (Néppárt) felvetette a kisebbségi jogok védelmének a szavatolását – mint fogalmazott, a kisebbségek jogvédelme garancia a regionális stabilitásra -, amire feleletül Hahn emlékeztetett, hogy a témakör eleve része a jelölt-országokkal folyó tárgyalásoknak.

Igen sok kérdés firtatta az EU-török tárgyalás állását, nem egy felvetés, látva az eddigi helybenjárást, magának a tárgyalásnak az értelmét is megkérdőjelezte. Hahn a maga részéről mindezek kapcsán úgy fogalmazott, hogy ő „pragmatikus” politikus, aki kész számot vetni azzal, hogy Törökország jelenleg az EU egyik legfontosabb partnere, (az éves kereskedelmi forgalom Ankarával elérni a 100 milliárd eurót, számottevő az európai tőkebefektetés). Mindez részint érdeme szerinti pozíciót kíván Törökországnak egyfelől, illetve hite szerint az EU-kapcsolatok megőrzésében, a kapcsolatok ápolásához és mélyítéséhez szükséges lépések megtételében teszi érdekeltté Ankarát másfelől.

William Dartmouth (brit, Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája) az iránt érdeklődött, miként kaphat Törökország évi 1 milliárd eurónyi előcsatlakozási támogatást akkor, amikor több újságírót tart börtönökben, mint Kína, és vajon Hahn kész lesz-e a támogatások beszüntetésével fenyegetni a helyzet fennmaradása esetén. Válaszában az osztrák jelölt mindenekelőtt kifejtette: ha valamely országot elismernek hivatalos tagjelöltnek, a státusszal együtt jár az előcsatlakozási alapok megnyitása is. Ettől független, a médiaszabadság korlátozását ő is elfogadhatatlannak tartja és a kérdést mindenképpen szóvá teszi majd török partnereinél. Ha pedig ez utóbbiak reagálása nem lesz kielégítő, „el fognak gondolkodni”, hogy milyen további válaszlépés lehet kívánatos uniós részről.

Hahn prezentációjának második felét a szomszédságpolitikának szentelte, amelynek kapcsán óhatatlanul sok szó esett a keleti partnerségről és konkrétan is Ukrajna helyzetéről. (Sokakat meglepő módon, szinte semmi viszont az EU-orosz viszonyról, illetve ha mégis merült fel ilyen, a jelölt automatikusan Mogherinit nevezte meg illetékesnek a kérdés megválaszolására. Egyetlen hosszabb fejtegetés erejéig tért csak ki az EU-orosz viszonyra, midőn megismételte azt az uniós álláspontot, hogy fontos, hogy az EU párbeszédet tartson fenn Oroszországgal, amely utóbbinak viszont meg kell értenie, hogy a szomszédságpolitika nem fenyegetést jelent rá nézve, hanem éppen, hogy a bizalomépítés eszköze. Oroszországnak is érdeke, hogy szomszédsága stabil, demokratikus piacgazdaság legyen – mutatott rá.)

Az ukrán válság kapcsán Hahn határozottan leszögezte, hogy „minden tőle telhetőt megtesz” majd a válság megoldásának elősegítésére. Az orosz beavatkozás lehetőségét igyekezte minimalizálni, és hangsúlyozta, hogy „Ukrajna alapvető joga, hogy határozzon saját jövőjéről”. Azon észrevételre, hogy az ukrán EU-tagság aligha tekinthető reális célnak, hiszen Ukrajna óriási, rendkívül szegény és csak elszívna minden uniós forrást, Hahn válaszában „realisztikusnak” nevezte Porosenko ukrán elnök azon megközelítését, amelyik 2020-ra teszi csak a tagfelvételi kérelem benyújtását, és addig több tucat belső reform teljesítését tűzi ki célul.

Az, hogy válság átszivároghat az energiaellátásba, szerinte elfogadhatatlan. „Az energia nem szabad, hogy politikai fegyver legyen” – szögezte le. És annak érdekében, hogy ennek még a lehetőségét is kizárják, egyfelől szerinte az EU-nak szavatolnia kell szükség esetén a gáz visszaáramoltatást Ukrajnába, másfelől viszont Kijev sem ártana, ha „kissé átláthatóbbá tenné belső energiapiacát” – tette hozzá.

A keleti partnerség tényleges hatékonyságát szintén jó pár képviselő megkérdőjelezte. Volt, aki megjegyezte, hogy miközben a politikát a szomszédság stabilizálására és demokratizálására szánták, jelenleg leginkább a konfrontáció és a feszültég forrása a régióban. Több kérdés firtatta, szándékában áll-e a partnerségi politikát felülvizsgálni, amire Hahn igenlően válaszolt, és emlékeztetett, hogy a Junckertől kapott megbízólevél kifejezetten felszólítja, hogy egy éven belül tegyen javaslatot a politika reformjára.

Több kérdés is felmerült – mindenekelőtt román képviselők részéről – arról, mennyiben kötheti meg a térség országainak EU-közeledését az ukrán helyzet. Válaszában Hahn minden esetben megerősítette, hogy a keleti partnerségben is érvényes, hogy minden országot differenciáltan és rugalmasan kezelnek, azaz nincs egyetlen csomagban való összekapcsolás.

A meghallgatás után nem sokkal a Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták (S+D) frakciója – amely két pártcsoport együttesen messze abszolút többséggel bír a Házban – egyaránt nyilatkozatban jelezte Hahn támogatását. Az EPP vélemény szerint az osztrák biztosjelölt „felkészültséget és elkötelezettséget” mutatott a meghallgatás során, és elképzelései a szomszédságpolitika megerősítésére és átalakítására üdvözlendők. Az EPP külön nagyra értékelte, hogy a jelölt kész felvállalni a bővítési politika átmeneti lassítását, míg a folytatáshoz ismét optimálissá válnak a feltételek.

Az S+D valamivel visszafogottabban csupán „elfogadhatónak” minősítette a néppárti Hahn szereplését, de összességében a frakció állásfoglalása egyértelmű támogatást jelentett be, arra ösztönözve Hahn, hogy „építkezzen elődje, Stefan Füle pozitív eredményeire”.