Egy terroristavezér is életét vesztette a légicsapásokban

Minden jel arra utal, hogy az USA vezette szíriai légicsapásokban életét vesztette az al-Kaidával, illetve a Nuszra Fronttal is jó viszonyt ápoló terrorszervezet vezetője, Mohsin al-Fadhli. A Horászánt (angolul Khorasan) korábban James Clapper, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója az Iszlám Államhoz hasonló fenyegetésként állította be.

Egy dzsihadista Twitter-felhasználó tette közzé, hogy az al-Kaidához köthető Horászán szervezet vezetője, Mohsin al-Fadhli vasárnap életét vesztette egy amerikai légicsapásban Szíriában, olvasható a Reuters portálján.

Már korábban, szeptember 24-én egy amerikai tisztségviselő úgy nyilatkozott, hogy al-Fadhli elhunyt a légitámadásokban, azonban pár órával később a Pentagon kijelentette, még nyomozzák, hogy mi történt pontosan.

Az amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó, Tony Blinken elmondta, hogy egyelőre nem erősítették meg a terrorszervezet vezetőjének halálát. „Biztosak akarunk lenni abban, hogy al-Fadhli nem akarta-e elhihetni halálát, miközben bőszen tevékenykedik”, mondta a helyettes tanácsadó, majd hozzátette, „nagy a valószínűsége annak, hogy likvidálva lett.”

Mohsin al-Fadhli hollétéről való információ egy 2012-es külügyminisztériumi közlemény szerint hét millió dollárt ért. A közleményből megtudható, hogy al-Fadhli az al-Kaida egy pénzembere volt, aki közel állt Oszama bin Ladenhez, és egyike volt azon kevés embernek, akik tudtak a 2001. évi szeptember 11-i terrortámadásokról.

Káply Mátyás

Friss hírek