Lemondott a jemeni miniszterelnök

Mohamed Basindwa a konfliktus eszkalációjának következményeként nyújtotta be lemondását, utat nyitva ezzel a huszi lázadók és Manszúr Hádi államfő közötti megállapodásnak.

Jemen miniszterelnöke, Mohamed Salem Basindwa benyújtotta lemondását Manszúr Hádi államfőnek vasárnap, miután a huszi lázadók elfoglaltak egyes katonai és kormányzati épületeket a fővárosban, Szanaában, írja a Reuters. 

A miniszterelnök lemondását azzal indokolta, hogy utat nyit a tárgyalásoknak a huszik és Manszúr Hádi államfő között, olvasható a BBC portálján.

A döntés azután következett, hogy az elmúlt a napokban a huszik elfoglalták az állami televízió székházát, egy katonai parancsnokságot, valamint számos kormányzati épületet – beleértve a miniszterelnöki irodát is. 

Manszúr Hádi államfőtől egyelőre nem érkezett reakció a döntésre. Basindwa 2011-ben került a nemzeti egységkormány élére, miután Ali Abdullah Száleh több mint harminc éves regnálása véget ért.

A huszik Száleh elnök bukása után kimaradtak a kormányból, így a döntés hátterében egyértelműen egyik fő követelésük, a miniszterelnök menesztése és új, nemzeti kormány felállítása áll.

A múlt hónapban kezdődtek a tüntetések a fővárosban a megemelt benzinárak miatt, majd a kezdeti békés demonstrációk után hamarosan radikalizálódott a csoport és számos fegyveres összecsapásra került sor a huszik és a kormányzati erők között Szanaában. A halálos áldozatok száma pedig egyre csak növekszik.

Basindwa lemondásával a két fél közelebb került a Jamal Benomar ENSZ megbízott közvetítésével előkészített egyezményhez, amely utat nyithat egy új kormány felállításának és a harcok befejezésének. 

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »