Terrorista sejt működik Svájcban?

Ez év tavasza óta az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több potenciális tagját tartják őrizetben a svájci hatóságok, tudósít a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) vasárnapi száma . A Szövetségi Ügyészség legalább három gyanúsított esetében folytat büntetőeljárást. A feltételezések szerint az iraki állampolgárságú személyek az IÁ-t pénzügyileg és logisztikailag is támogató hálózatot működtetnek Svájcban. Az eljárás a lehető legnagyobb titoktartás mellett folyik, így a Szövetségi Ügyészség nem adott ki nyilatkozatot ezzel kapcsolatban. Azt viszont a Szövetségi Büntetőbíróság megerősítette, hogy az ügyben korábban már ők is eljárást folytattak. A Bíróság főtitkára, Mascia Gregori Al-Barafi azonban hozzátette, az általuk hozott döntés egyelőre nem nyilvános. 

Eddig is köztudott volt: számos Svájcban élő dzsihádista hagyja el az országot, hogy a Szíriában és Irakban harcoló IÁ-hoz csatlakozzanak. A svájci titkosszolgálat információi alapján a közelmúltban jelentősen megnövekedett ezeknek az eseteknek a száma, feltételezhetően már 25 ilyen célú kiutazás történt az országból. Pár héttel ezelőtt Michael Lauber, szövetségi ügyész az NZZ-nek adott interjújában megerősítette, hogy az ügyészség négy Szíriába utazó dzsihádista ellen is eljárást folytat.

Az eset nem egyedülálló Európában: az elmúlt időszakban Németországban, Franciaországban és Hollandiában is komoly problémát okozott a dzsihádisták toborzásának megállítása. A svájci helyzet különlegességét azonban az adja, hogy az országban ezen információk alapján vélhetően egy, az IÁ-hoz kapcsolódó terrorista sejt is működik.

Küttel Orsolya

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »