Lelőtt egy szíriai harci gépet az Iszlám Állam

Első ízben fordult elő a kalifátus júniusi kikiáltása óta, hogy az Iszlám Állam légvédelmi fegyverek használatával sikeresen lelőtt egy szíriai harci repülőgépet, írja a Reuters. A brit Szíriai Megfigyelőközpont az Emberi Jogokért (Syrian Observatory fur Human Rights) nevű szervezet öt légitámadásról számolt be Rakka – az Iszlám Állam központja – közelében kedden.

A szervezet vezetője, Rami Abdulrahman az Iszlám Államhoz közeli forrásokra hivatkozva megerősítette, hogy a harci gépet valóban lelőtték. A gép Damaszkusztól 400 kilométerre északkeletre ért földet.

A szír légierő már Moszul júniusi elfoglalása óta légitámadásokat hajt végre az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken Rakka, illetve Der al-Zor tartomány környékén, azonban ez az első alkalom, hogy a militáns csoport sikeresen likvidálni tudott egy ellenséges harci gépet. 

Káply Mátyás

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »