„Mi vagyunk Európa! 2” – Indul az őszi félév

Szeptembertől folytatódnak az EU-s iskolanapok az ország számos középiskolájában. Az iskolanapok jelentős részét hátrányos helyzetű kistérségekben tartják meg.

A tavaszi sorozat alkalmával felmérték, miként viszonyulnak a diákok az Európai Unió működéséhez. Az eredmények azt igazolták, hogy a diákok lakóhelyükön közvetlenül érzékelik az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéseket: iskola, könyvtár vagy művelődési ház rekonstrukciót, tornaterem építést, valamint infrastrukturális fejlesztéseket, például terek felújítását. Ezen kívül a középiskolások többsége gondolja úgy, hogy az EU jó vagy nagyon jó hatással van a külföldi lehetőségeikre. Míg a televízión és az interneten keresztül értesülnek leginkább az Unióról, iskolai környezetük kevés ismeretet nyújt, annak ellenére, hogy történelem és földrajz óra keretén belül tanulnak az Európai Unióról.

A „Mi vagyunk Európa!” olyan tudást közvetít a középiskolások számára, amelyet eddig nem volt lehetőségük megszerezni. Nem csak a diákok, tanáraik is új információkkal gazdagodnak és lelkesen segítik a szervezőket az iskolanapok alkalmával. A szervezők igyekeznek bevonni helyi hírességeket is, akik az Unió fontosságáról beszélgetnek az iskolásokkal.

A program tavaszi sikerét követően, szeptember 12-én a Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 750 tanulója indítja az őszi félévet. Az esemény nagykövete D. Tóth András televíziós műsorvezető.

Prime Time Admin

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »