Az SNS részt vesz a Vajdaságról szóló tárgyalásokon

A Szerb Haladó Párt (SNS) eleget tesz majd Pásztor István tartományi házelnök meghívásának, és részt vesz a vajdasági hatalom jövőjével kapcsolatos tárgyalásokon – jelentette ki Igor Mirović, a párt alelnöke.

Mirović szavai szerint „a cél az, hogy megszűnjön a bizonytalanság Vajdaságban, és hogy elsősorban a gazdasági helyzetet stabilizálják“.

„A legfontosabb az, hogy vége legyen a Demokrata Párt (DS) miatt elhúzódó agóniának“ – értékelt Mirović a Beta hírügynökségnek nyilatkozva.

Mirović elmondta, az SNS elkötelezett amellett, hogy a Vajdaságot egy koncentrációs kormány vezesse, amelyben – mint fogalmazott – mindenki vagy a többség kapna helyet.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »