Húsz évet kaptak a Muszlim Testvériség vezetői

Húsz éves szabadságvesztésre ítélték a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet két magas rangú tagját, Mohamed el-Beltágit és Szafvat Hegázit kedden Kairóban – jelentette honlapján az al-Ahrám című napilap.

A tavaly nyáron elmozdított Mohamed Murszi elnök mögött álló szervezet két tagja ellen az a vád, hogy egy tavalyi tiltakozóakció során fogságba ejtettek és megkínoztak két rendőrtisztet.

A Murszi megbuktatása ellen szervezett tömegtüntetést 2013. augusztus 13-án a biztonsági erők egyebek mellett buldózerek és lőfegyverek segítségével oszlatták fel. Az összecsapásoknak több száz, egyes emberi jogi források szerint több mint ezer áldozata volt.

Az elítélteknek azt is felrótták, hogy illegális szervezet tagjai és vezetői, utalva ezzel a Muzulmán Testvériségre, amelyet a hatóságok tavaly terrorcsoporttá nyilvánítottak, majd betiltottak.

A vádlottak mindketten bejelentették, hogy megtámadják az ítéletet. A tavalyi zavargások kapcsán egyéb ügyekben mind a korábban parlamenti képviselőként szolgáló Beltági, mind pedig a befolyásos hitszónok, Hegázi jelenleg életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik.

Beltágit múlt szombaton további egy év szabadságvesztésre ítélték, mert megsértette a tárgyalást vezető bírót.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »