Szlovákia többet költ majd a védelemre

Szlovákia 2016-ig nem csökkenti a védelemre szánt költségvetést, és 2020-ig addig fogja növelni azt, mígnem eléri a GDP 1,6 százalékát – jelentette be Andrej Kiska.

Az államfő a pénteki NATO-csúcstalálkozó után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy hazánk növelni fogja a hadsereg költségvetését mindaddig, amíg el nem éri a GPD 1,6 százalékát. Szlovákia ezen felül a védelmi minisztérium költségvetésének egyötödét a hadsereg modernizációjára fordítja majd. „Oroszország viselkedése veszélyezteti Európa biztonságát” – véli Kiska. Nyomatékosította, hogy Kelet-Ukrajnában orosz katonák harcolnak, amelyek nyugtalansággal töltik el a szomszéd államokat.

A NATO jóváhagyta egy Ukrajnát segítő intézkedő csomag létrehozását is, amelyben Szlovákia is aktívan részt vesz. Az egyik ilyen segély a már elindított reverz gázszállítás Ukrajna számára. Ezen felül részt vállal majd a sérültek gyógyításában és nem hadi technika beszállításában is – egészítette ki Andrej Kiskát Martin Glváč, védelmi miniszter. Az ukrajnai eseményekre reagálva elfogadtak egy akciótervet is, amely keretén belül NATO logisztikai központ létesül Poprádon, valamint a szlovák hadsereg ukrán katonákat tanít majd be az aknák hatástalanításának módjára.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »