Egy hónapon belül új merénylet jöhet

Az iszlamista milíciák Líbiában augusztusban csaknem egy tucatnyi utasszállító repülőgépet zsákmányoltak, s emiatt a nyugati titkosszolgálatok figyelmeztetést adtak ki, amely szerint a gépeket  terrortámadásokra használhatják fel Észak-Afrikában – közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva a The Washington Free Beacon című amerikai konzervatív hírportál.

Az internetes médium szerint az amerikai kormány komolyan veszi a fenyegetést a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 13. és a bengázi amerikai képviselet elleni rajtaütés 2. évfordulójának közeledtével. A The Washington Free Beacon úgy tudja, hogy az amerikai kormányzati alkalmazottakhoz az elmúlt két héten folyamán olyan jelentések jutottak el, amelyek szerint lehetséges, hogy a gépek közül egyet vagy többet szeptember folyamán terrorcselekményre használnak majd fel.

A marokkói, algériai, tunéziai és egyiptomi hadsereget a potenciális terrortámadások miatt készültségbe helyezték. Tunéziából és Egyiptomból nem indítanak járatokat Líbiába és onnan nem fogadnak repülőgépeket.

Az amerikai hírszerzés ugyanakkor még nem erősítette meg, hogy a két líbiai állami légitársaság tulajdonában lévő gépeket valóban ellopták volna a dzsihádsiták, miután a tripoli nemzetközi reptér a kezükre került. A Libyan Airlines és az Afriqiyah Airways összesen mintegy 27 repülőgéppel rendelkezik. A terminál július közepe óta nem üzemel és a létesítményért folytatott harcokban legkevesebb hét utasszállító megsérült.

A hírportál amerikai hivatalos körökből úgy értesült, hogy az egyiptomi fegyveres erők a jelek szerint beavatkozásra készülnek Líbiában, azt megakadályozandó, hogy az összeomlott államot terroristák irányítsák, akik közül sokan kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorszervezettel. Jelentések szerint egyiptomi harci gépek csapásokat mértek a Líbiai Hajnal iszlamista milícia állásaira, amit Kairóban hivatalosan cáfoltak. Korábban jelentek meg olyan, az amerikai kormány által megerősített hírek is, amelyek szerint az Egyesült Arab Emírségek vadászbombázói támadták a líbiai iszlamista milíciákat, egyiptomi repterekről felszállva.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »