Ma tartja alakuló kongresszusát Procházka pártja

Ma Zsolnán tartja alkuló közgyűlését Radoslav Procházka pártja, a Sieť. Ján Orlovský, a párt kommunikációs vezetője elmondta, az eseményre 115 küldöttet várnak.

A délelőtt folyamán az alapító testület tagjainak beszédei hangzanak el, majd délután, immár zárt ajtók mögött, elfogadják a párt alapszabályát, és megválasztják a párt vezetését. Jelentés hangzik el a párt eddigi gazdálkodásáról is.

Az elnöki pozícióra egyelőre csak egy jelölt van, Radoslav Procházka személyében, de minden jelöltnek joga van javaslatot tenni. Miroslav Beblavý, a párt egyik alapító tagja nem tartja kizártnak, hogy lesznek más jelöltek is az elnöki tisztségre, de feltételezi, hogy Procházka lesz az elnök. Az elnököt és az alelnököket két évre választják.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »