Egyre kevesebb a magyar nyelvű elsős a Vajdaságban

Az idén is csökkent a magyar nyelvű oktatásra beíratott kisdiákok száma, a tavalyi tanévhez képest kétszázötvennel kevesebb magyar elsős lesz – írta a hét végén a Magyar Szó című újvidéki napilap.

Tavaly 1861 magyar tannyelvű elsős kezdte meg az iskolát Vajdaság-szerte, az idén már csak 1607. A csökkenés oka elsősorban az alacsony születésszám és a nagyfokú elvándorlás.

A törvények értelmében ahhoz, hogy önálló osztály indulhasson magyar nyelven, legalább öt diáknak kell jelentkeznie az adott intézménybe. Emellett a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) is ajánlást kell megfogalmaznia a kis létszámú osztályok alakításáról. A bánsági és szerémségi szórványban erre nem mindig van lehetőség, így gyakran szerb-magyar kombinált osztályokat hoznak létre, hogy a magyar gyerekeknek ne kelljen szerb osztályba járniuk. Az MNT emellett iskolabuszokat biztosított annak érdekében, hogy a magyar ajkú gyerekeket a közeli magyar nyelven is oktató iskolákba szállítsa.

A vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzata negyedik éve tanszercsomagot is ajándékoz az első osztályba indulóknak. Az MNT ezt részben saját forrásaiból, részben pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával biztosítja – fejtette ki Joó Horti Lívia, az MNT közoktatási bizottságának elnöke a Magyar Szónak. A tanszercsomag minden olyan eszközt, tanfelszerelést tartalmaz, amire szüksége lehet egy elsős kisdiáknak, az iskolatáskát és a sportfelszerelést kivéve – tette hozzá.

Korhecz Tamás, az MNT elnöke korábban sikeresnek értékelte a testület beiskolázási programját. Mint magyarázta: „eljutottunk oda, hogy 40 százalékkal megnőtt a nem magyar gyerekek aránya a magyar osztályokban, vagyis olyan szülőket tudtunk a beiskolázási kampányon, az iskolabusz-programon és az ösztöndíjprogramon keresztül bevonni a magyar oktatásba, akik például vegyes házasságból származnak vagy romák, és akik egyébként nem választották volna a magyar oktatást. Emellett pedig csökkent azon magyarok száma, akik viszont nem a magyar oktatásban vesznek részt.” Problémának nevezte ugyanakkor, hogy „tízévenként a magyarságnak több mint 10 százaléka eltűnik a statisztikából”, ami a vajdasági magyar közösség fennmaradását is veszélyezteti.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »