Hivatalos eljárás indult az IMF-vezérigazgató ellen

Tavaly még csak az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti státuszban volt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Bernard Tapie üzletember ügyében. Most viszont a párizsi bíróság hivatalosan is eljárást indított ellene, azt vizsgálják, hogy Lagarde „hanyagságból” nem követett-e el bűncselekményt a 2008-as kártérítési esetben.

Erről maga az IMF-vezér tájékoztatta szerdán a francia hírügynökséget. Lagarde pedig közölte, hogy nem akar lemondani tisztségéről, és fellebbez a döntés ellen.

Bernard Tapie üzletember 2008-ban 400 millió euró kártérítést kapott az államtól az akkor (Sarkozy kormányzása idején) pénzügyminiszteri tárcát vivő Lagarde saját hatáskörben meghozott döntése alapján. A kártérítés meglepően nagy összege azért is vitatott, mert köztudott, hogy Tapie támogatta Nicolas Sarkozyt a 2007-es választások idején. A gyanú szerint a kártérítéssel a francia államot károsították meg, az ügyben az ügyészség korábban csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást.

Eddig öt ember ellen emeltek vádat.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »