Szíria: iszlamisták elfoglaltak egy átkelőhelyet az izraeli határnál

Szélsőséges iszlamista felkelők kezére került a Golán-fennsíkon, a Szíria és Izrael közti tűzszüneti vonalon fekvő el-Kuneitra városánál lévő határátkelőhely szíriai oldala – közölte szerdán egy ellenzéki szervezet.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil szervezet arról számolt be, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott an-Nuszra Front fegyveresei heves harcokat folytattak a kormányerőkkel, mielőtt hatalmukba kerítették az átkelőhelyet.

A tájékoztatás szerint az összecsapásokban a hadsereg legkevesebb húsz katonája életét vesztette.

Izraeli részről eddig nem kommentálták a történteket. Korábban Izraelt érték már kisebb támadások Szíriából, a hétvégén a Golán-fennsíkot lőtték ismeretlenek – vélhetően iszlamisták – a határ túlsó oldaláról. Az izraeli hadsereg júliusban már lövette egyes szíriai felkelőcsoportok állásait.

El-Kuneitra az egyetlen határátkelőhely Izrael és Szíria között. Az átkelő két oldala között az ENSZ nemzetközi békefenntartóinak ellenőrzése alatt álló demilitarizált ütközőzóna húzódik.

ENSZ-jelentés: a szíriai kormány és az IÁ is háborús bűnöket követett el

A szíriai kormány és az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet harcosai is háborús bűnöket és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el az egymás ellen vívott háború során – állapította meg szerdán kiadott jelentésében egy független ENSZ-bizottság.

Az Irakban is harcot folytató IÁ Szíria északi felén félelemkeltő hadjáratot folytat, amelynek részeként csonkításokat, ostorozásokat és nyilvános kivégzéseket hajt végre. A szíriai kormányerők civilek lakta területekre hordóbombákat dobtak le, amelyek közül néhány klórgázt tartalmazott, ezenkívül a hadsereg más háborús bűnöket is elkövetett, amelyek ügyét bíróság elé kell vinni – hangsúlyozta az esetleges szíriai háborús bűnök kivizsgálásával megbízott testület.

A 45 oldalas jelentés kitér arra is, hogy egyre többen halnak meg a szíriai börtönökben. A világszervezetnek a rabok módszeres kínzásáról és elhalálozásáról szóló megállapításait pedig alátámasztja annak a 26 948 fényképnek a törvényszéki elemzése, amely állítólag 2011 és 2013 között készült a szíriai büntetés-végrehajtási intézetekben. A szíriai kormány által meghirdetett tűzszüneteket gyakran a harcképes férfiak tömeges őrizetbe vétele követte – írták a dokumentum készítői a damaszkuszi vezetés által fogva tartottakról szólva.

Az IÁ rémtetteivel kapcsolatban a jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy „a nyilvános kivégzések péntekenként megszokott látványossággá váltak Rakkában és Aleppo tartománynak a szunnita szervezet által ellenőrzött részén. „Gyerekek jelennek meg a kivégzéseken, amelyek lefejezés vagy fejen lövés formájában történnek… A holttesteket a helyi lakosok elrettentése céljából három napra közszemlére teszik, gyakran keresztre feszítve őket” – mutattak rá az ENSZ szakértői.

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) néven ismert szervezet Aleppo és Rakka tartományokban az emberiesség elleni bűncselekménnyel felérő tetteket, így kínzásokat, gyilkosságokat, erőszakos kitelepítéseket hajtott végre a civil lakosság elleni támadás részeként.

Paulo Pinheiro brazil diplomata, a jelentést készítő testület vezetője leszögezte: az IÁ továbbra is veszélyt jelent a civilek, különösen a kisebbségek számára Szíria, illetve a régió általa ellenőrzött részén. Pinheiro külön felhívta a figyelmet azoknak a kiskorú fiúknak a sorsára, akiket az IÁ kiképzőtáboraiba hurcolnak. Mint mondta, az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a hadijogot, amikor a szunnita milícia elleni támadásokról dönt. A szakértők arra is kitértek, hogy erősek az arra utaló jelek, hogy az IÁ tagjai parancsra követték el a háborús bűncselekményeket.

A jelentés készítői – akik között Carla del Pontét, a jugoszláviai háborús bűntetteket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék  volt főügyészét is megtalálni – összeállítottak négy titkos listát azoknak a nevével, akiket szerintük nemzetközi bíróság elé kell állítani.

Ponte felszólította a nagyhatalmakat, hogy utalják a Szíriában elkövetett erőszakcselekmények ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé. Mint hangsúlyozta, az áldozatoknak történő  igazságszolgáltatás fontos első lépés, csakúgy, mint az volt Ruanda és a Balkán esetében is.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »