Világbank: A közszférából évente 30 ezer dolgozót kell elbocsátani

Az elkövetkező három évben a szerbiai költségvetési hiányt a jelenlegi 7-ről 2,5 százalékra kell csökkenteni, jelentette ki Lazar Šestović, a Világbank vezető közgazdásza, megjegyezve, ahhoz, hogy ez megvalósítató legyen, a jelzett időszakban a közszférában dolgozók közül évente 30 ezret kell elbocsátani.

Az állami alkalmazottak száma 800 ezer, miközben az össz foglalkoztatottak száma 1,7 millió, mutatott rá Šestović, hozzátéve, ezek az arányok nem természetesek, de nem is fenntarthatók. Mindehhez – tette hozzá – a közszférában sokan vannak azok, akik több helyen is felveszik a fizetést.

A bejelentett bér- és nyugdíjcsökkentéssel kapcsolatban Šestović elmondta, nem tudja, milyen tervet készít a szerbiai pénzügyminisztérium, de – mint kiemelte – a Világbank ajánlása az, hogy a nyugdíjak csökkentését hagyják a reformok végére, mert egyéb területeken is megvan a mozgástér, s elérhető a költségvetési hiány csökkentése.

A nyugdíjakat csökkenteni a legkönnyebb, véli a szakember, de mindenek előtt a közszférában kell csökkenteni a kereseteket, mégpedig nem lineárisan. Šestović szerint előbb az állami közvállalatok és az átalakítás előtt álló vállalatok támogatását kellene csökkenteni, hiszen ez éves szinten mintegy 1 milliárd eurót emészt fel. Amíg pedig ez így van, a magánszektor sem működhet jól, szögezte le Šestović a Blicnek nyilatkozva.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »