Figyelik a titkosszolgálatok a harcosnak álló magyarokat

Kiemelten figyelik a titkosszolgálatok Magyarországon is azokat, akiknek közük lehet az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, a csoporthoz több ezren csapódtak szerte Európából, köztük szakértők szerint többtucatnyi magyar – írta a Blikk.

A lap szombati számában a Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte: figyelik a konfliktusokban érintett területeket, az itt megforduló állampolgárok ugyanis komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A harcokban érintett területeken akadnak, akik humanitárius, mások logisztikai segítséget nyújtanak, míg sokan közvetlenül a harcokban vesznek részt – tették hozzá.

„Az aggodalmat az okozza, hogy ezek az emberek aztán visszatérhetnek Európába. Ez megköveteli, hogy fokozzuk a megelőző és felderítő tevékenységeket” – utalt a TEK sajtóosztálya arra, hogy folyamatosan elemzik a külföldi szolgálatoktól származó információkat, különösen azokat, amelyeknek magyar vonatkozásuk is van. A TEK leginkább azokra koncentrál, akik korábban már harcoltak zsoldosként.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »