Hat-hét államtitkár alatt rezeg a léc

A Smerben jelenleg hat-hét államtitkár személyéről folyik a párbeszéd – ennyit cserélne le a szlovák kabinet.

Robert Fico a szerdai kormányülés után bejelentette, hogy folytatódnak a személycserék az államtitkári pozíciókban. „Ez a következő hullám lesz, amelyben cserék lesznek. Utána sort kerítünk az önkormányzatokra, valamint a párt struktúrájára is” – jelentette be a kormányfő. A cserékről már korábban is szó volt – a június 28-án tartott pártgyűlésen. Akkor két miniszter és két államtitkár leváltásáról és kinevezéséről döntött a kormány.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »