Ferenc pápa súlyos beteg, 2-3 éve lehet hátra

Ferenc pápa úton hazafelé dél-koreai látogatásából arról beszélt az újságíróknak, hogy súlyos betegség esetén, ha már nem tudná teljesíteni feladatait, XVI. Benedekhez hasonlóan ő is távozna. Elismerte, egészségügyi problémái vannak.

A lemondás lehetséges, még akkor is, ha ez „egyes teológusoknak nem is tetszik” – mondta az AFP hírügynökség szerint Ferenc pápa dél-koreai útját követően.

“XVI. Benedek megnyitotta az ajtót” – nyilatkozta a 77 éves pápa, utalva ezzel elődje, Joseph Ratzinger lemondására, amelyet gyengülő egyészségügyi állapotával indokolt. A pápa hozzátette, hogy ha egyszer elődjéhez hasonlóan ő sem érez majd elég erőt magában az Egyház vezetéséhez, ugyanezt teszi.

A pápának az őt kísérő újságírókat kétszer is sikerült meglepnie: első alkalommal akkor, mikor a saját haláláról beszélt nekik. Második alkalommal pedig, amikor elismerte, hogy súlyos egészségügyi problémái vannak: neurózisa kezelést igényel.

„Két-három év és távozom az Atya házába” – mondta az újságíróknak a repülőgép fedélzetén.

A pápa az iraki helyzetről is említést tett: „ilyen igazságtalan agresszió esetén csak azt tudom mondani, hogy jogos a támadó megállítása. Nem azt mondom, hogy bombázni kell vagy háborút viselni” – tette hozzá.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »