Az ukrán hadsereg elérte Luhanszk központját

Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők – közölte keddre virradóra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva.

Andrij Liszenko az ICTV televíziónak nyilatkozva mondta ezt. Az ukrán erők körülzárták Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy „a végét járják”.

„Egyes egységeink már hétfőn eljutottak Luhanszk központi részeibe. Harcok folynak a város utcáin” – mondta Liszenko.

Az UNIAN hírügynökség közben idézte keddre virradóra a Donbassz ukrán zászlóalj közleményét, amely szerint fegyveresei még egy ostromot indítottak a Donyeck megyei Ilovajszk városát uraló szakadárok ellen, és sikerült behatolniuk a város központjában, kitűzték az ukrán nemzeti lobogót. A városért folyó harcok idején a szakadárok Grad és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket és páncélozott hadieszközöket vetettek be a katonák ellen. A harcok folytatódnak, a város teljes mértékben még nem került a katonák kezére, de ez már csak idő kérdése – közölte a zászlóalj sajtószolgálata.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »