Robog előre az ukrán hadsereg

Egy nap alatt öt kelet-ukrajnai települést foglaltak vissza az ukrán fegyveres erők a szeparatistáktól a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet során.

Petro Porosenko ukrán elnök Twitter mikroblogjában adta hírül, hogy a hadsereg „felszabadította” a Donyeck megyei Vuhlehirszk várost. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője pedig azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában a fegyveres erők a Luhanszk megyei Pervomajszk, Kamisevaha, Kalinove, valamint a Donyeck megyei Vuhledar településeket is visszafoglalták.

A szóvivő tájékoztatása szerint az említett területen „semlegesítettek harminc terroristát és az orosz hadsereg speciális különítményének egy csoportját”.

Kijevi sajtótájékoztatóján Liszenko kijelentette, hogy a terrorellenes erők jelenleg a megyeszékhelyek, azaz Donyeck és Luhanszk, valamint Horlivka, Pervomajszk és Illovajszk környékén készülnek támadásba lendülni a szeparatisták ellen.

A szóvivő megerősítette, hogy Horlivkánál az ukrán hadseregnek sikerült egy fontos útszakaszt ellenőrzése alá vonnia, amivel körbezárták és elvágták a Donyeck megyei városban tartózkodó szakadárokat a többi szeparatista egységtől.

Közben Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője kijelentette, hogy mindezidáig sem az ukrán fél, sem a nemzetközi vöröskereszt nem kapta meg a jegyzéket a Kelet-Ukrajna felé útnak indított orosz segélyszállítmány tartalmáról.

Közölte, hogy ez „kissé nyugtalanítja” Kijevet. Hangsúlyozta ugyanakkor: az ukrán fél teljességgel nyitott a segély fogadására, kész technikailag mindent megtenni, hogy az mihamarabb eljusson a rászorulókhoz.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »