Ebola – Újabb lehetséges fertőzések Nigériában

Újabb, az Ebola-vírus okozta lehetséges fertőzésekről érkezett hír szombaton Nigériából. Helyi sajtójelentések szerint pénteken és szombatra virradóra több embert helyeztek karanténba a fertőzés gyanújával.

Goodluck Jonathan elnök előző nap a járvány miatt szükségállapotot hirdetett ki Nigériában. A járvány megfékezésére jóváhagytak egy 1,9 milliárd naira, azaz 2,7 milliárd forint értékű rendkívüli segélyalapot.

Afrika legnépesebb országának államfője pénteki közleményében azt kérte, hogy a megfelelő szervek a nemzetközi egyezményekkel és gyakorlattal összhangban tegyenek meg minden lehetséges intézkedést, amellyel hatékonyan megfékezhető az Ebola-vírus. Emellett a lakosságtól azt kérte, óvakodjanak a hamis információk terjesztésétől és a pánikkeltéstől.

A több mint 170 milliós ország egészségügyi minisztériuma közölte, hogy eddig ketten vesztették életüket a vérzéses láz miatt és hét további, Ebola-vírussal fertőzött beteget kezelnek. Több tucatnyian kórházi megfigyelés alatt állnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására, ami vélhetően még hónapokig eltarthat.

A WHO adatai szerint már 961 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban. Az egészségügyi világszervezet legfrissebb adatai szerint csupán az elmúlt két napban 29 áldozatot szedett a halálos vírus. A fertőzöttek száma 1779-re nőtt.

Bécsi kutatók is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer kifejlesztésében

A bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán – számolt be róla szombaton a Kurier című osztrák lap.

A bécsi egyetem munkatársai, akik az Ebola-gyógyszeren dolgozó nemzetközi kutatócsoport munkájához is csatlakoztak, már csaknem tíz éve kísérleteznek olyan antitestek előállításával, amelyek sikeresen vehetik fel a harcot a vírussal szemben.

Dohánynövényeket módosítottunk genetikailag úgy, hogy képesek legyenek speciális fehérjék előállítására. Ezekből nyerhetőek ki a kísérleti Ebola-gyógyszer alapjául szolgáló monoklinális antitestek – mondta Herta Steinkeller, az osztrák egyetem kutatója és a nemzetközi kutatócsoport egyik tagja.

Kanadában elkülönítőben vizsgálnak egy Ebola-gyanús férfit

Egy kanadai kórházban elkülönítőben vizsgálnak egy férfit, aki nemrég érkezett az országba Nigériából, és a helyi sajtó értesülései szerint az Ebola-betegségéhez hasonló tüneteket mutat.

A Toronto közelében lévő Brampton egyik orvosa közölte, hogy az illető lázas, és más olyan tünetei is vannak, mint amelyeket a Nyugat-Afrikában megbetegedett embereken megfigyeltek – közölte a CP24 televízió.

Azért különítették el, mert Nigériából érkezett, ahol már kilenc vérzéses lázban szenvedő beteget tartanak nyilván – magyarázta az orvos.

A William Osler kórházban a páciens karanténba helyezésén kívül is hoztak óvintézkedéseket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »