Gasparovic időzített bombája: Putyin

Kihullott az első komolyabb csontváz Ivan Gašparovič elnöki szekrényéből. A napokban kiderült, hogy a volt államfő a Szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulójára szervezett ünnepélyre meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt is.

A jubileumi ünnepségre hagyományosan Besztercebányán, augusztus 29-én fog sor kerülni. „Az akcióra valamennyi állam vezetőjét meghívták, amelyek 1944-en és 1945-ben részt vettek Szlovákia felszabadításában” – mondta a Smenek a jelenlegi államfő, Andrej Kiska szóvivője. Peter Petrus hozzátette: az, hogy ki fog tudni eljönni, csak napokkal az ünnepség előtt fog kiderülni.

Gašparovič a meghívót még májusban, pár héttel mandátumának lejárta előtt postázta – anélkül, hogy erről a lépésről informálta volna utódját, Andrej Kiskát, akinek megbízatási idejére esik az Sznf 70. jubileuma. A meghívásról tudott viszont a külügyminisztérium, amellyel hasonló esetekben rendszeresen egyeztet az elnöki hivatal.

A külügy szóvivője, Boris Gandel – aki hamarosan dániai nagykövetként folytatja – lapunk megkeresésére elismerte, hogy tudtak a meghívásról, és semmi kivetnivalót nem talált benne. „Az Sznf kerek évfordulójáról van szó, Szlovákiát nagyrészt orosz katonák szabadították fel. Nem értem, hol a probléma, mi gondjuk van ezzel? Putyin jelen volt a normandiai partraszállás 70. évfordulóján is” – mondta Gandel. A június eleji eseményen Putyin mellett több nyugati állam- és kormányfő is részt vett, az orosz elnök pedig találkozott ukrán partnerével, Petro Porosenkóval.

Azóta viszont tovább romlott az EU és Oroszország viszonya – mutatnak rá elemzők. Ráadásul a franciaországi meghívót még azelőtt postázták, hogy Moszkva megszállta volna a Krímet – a szlovákiait viszont már utána. „Oroszország agresszorként lépett fel, hiba volt Putyint meghívni” – mondta Alexander Duleba, a szlovák külügyi társaság vezetője, kelet-szakértő a Smenek. Hasonló véleményen van több politológus is. A Smer politikusai ugyanakkor semmi kivetnivalót nem látnak Putyin meghívásában.

Könnyen meglehet, hogy az orosz államfő végül nem fogja tudni – vagy akarni – elfogadni a meghívást, s helyette az orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev, esetleg az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov jön majd el. Csak az biztos, hogy egy magas rangú orosz politikus érkezni fog.

A Sme információi szerint a külügyben egyébként fel sem merült, hogy a maláj gép lelövése és az ukrán–orosz konfliktus élesedése után visszavonják a Putyinnak postázott meghívót. Elemzők szerint ez a diplomácia nyelvén nem egyszerű „lefújást” jelentene, hanem kimondottan ellenséges lépést – pláne egy nagyhatalommal szemben nem akarták ezt meglépni.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »