Nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a járványt a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.

Az ENSZ genfi székhelyű szakosított szerve szerint a járvány nemzetközi továbbterjedésének következményei „különösen súlyosak” lehetnek, tekintettel az Ebola-vírus fertőzőképességére. A járványban eddig csaknem ezren haltak meg négy nyugat-afrikai országban.

A WHO kétnapos genfi rendkívüli ülése után kiadott közleményében összehangolt nemzetközi akciót sürgetett a járvány megállítására.

A WHO hasonló vészhelyzetet hirdetett a 2009-es sertésinfluenza-járvány idején is.

Margaret Chan, a WHO igazgatója „a nemzetközi szolidaritásra való felhívásként” értékelte a szervezet közleményét, hozzátéve, hogy a világ sok országában remélhetőleg nem üti fel fejét a járvány.

„Az érintett országoknak egyszerűen nincs elég kapacitásuk egy ilyen méretű és összetettségű járványt kezelni. Felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy a lehető legsürgősebben nyújtson támogatást” – mondta Chan genfi sajtóértekezletén.

A szervezet szerint egyelőre nincs szükség nemzetközi utazási vagy kereskedelmi tilalomra.

Fukuda Keidzsi, a WHO egészségbiztonsági vezetője hangsúlyozta, hogy a fertőzött emberekkel szemben alkalmazott megfelelő intézkedésekkel meg lehet állítani a járványt. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még hónapokba telhet az Ebola megfékezése.

„A helyzet valószínűleg romlani fog, mielőtt javulni kezdene. Felkészültünk arra, hogy a járvány még több hónapig súlyos lesz” – mondta Fukuda.

A WHO szerint az Ebola-járvány jelenlegi kitörése a legsúlyosabb, mióta csaknem 40 éve először diagnosztizálták a vírust embereknél. Ez részben annak következménye, hogy az érintett országokban törékeny az egészségügyi rendszer, és hiányoznak az emberi, pénzügyi források és megfelelő eszközök a járvány kezelésére.

„A helyzet nagyon súlyos, és eltérő attól, mint amit korábban láttunk. Nagyon sok helyen ütötte fel a fejét és terjed (a vírus), egyszerűen több szakemberre van szükség a helyszínen” – mondta Heinz Feldmann, az amerikai vírusos és fertőző betegségek intézetének vezető virológusa.

A WHO szerint már 932 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban.

A vírus ellen egyelőre nincs védőoltás, a fertőzött betegek mintegy fele meghal.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »