Magyar főiskolai képzés indul Nádszegen

Magyar nyelvű képzést indíthat októbertől a diószegi Danubius Főiskola. A nádszegi képzőközpontban anyanyelvükön, magyar szakemberektől tanulhatnának közigazgatást és társadalompolitikát a diákok.

Miroslav Daniš, a magánfőiskola rektora lapunknak elmondta, az intézmény és a község együttműködése nem új keletű. A nádszegi szociális és egészségügyi központban folyik az iskola szociális munka szakának gyakorlati képzése, az inkubátorban pedig a tudományos- és kutatómunka. „Lesz könyvtárunk, és tudományos konferenciákat szervezünk” – nyilatkozott a rektor. A tervek szerint októberben indítanák az új szakot. A jelentkezők az iskola honlapján tájékozódhatnak. Daniš elmondta, ahhoz, hogy érdemes legyen megnyitni a magyar programot, legalább 35–40 jelentkező kell. Hozzátette, a diákok ugyanazt tanulják, mint a szlovák főiskolák hallgatói. „Ha taníthatunk angolul, akkor miért ne folyhatna magyarul is az oktatás? Anyanyelvükön könnyebben megértik az összefüggéseket a diákok. A szlovákot idegen nyelvként fogjuk tanítani” – beszélt a tanulmányi programról Miroslav Daniš. Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere szerint a képzés nemcsak a közeli régió, hanem egész Dél-Szlovákia számára hasznos lehet. „Az iskola vezetőségének semmi ellenvetése nem volt a magyar nyelvű oktatással szemben” – közölte a polgármester. „Az oktatás által emelkedhet a magyar önkormányzatok működésének színvonala” – folytatta Juhos Ferenc. Hozzátette, az oktatás fejlesztésével a falu lehetőségei is bővülnek. A tantermek a község új épületeiben kapnak helyet.

A diószegi magánfőiskola januárban vette fel a Danubius nevet. A névváltoztatást tavaly augusztusban kérvényezte az iskola vezetése az oktatásügyi minisztériumban. A változtatást azzal indokolták, hogy bővítenék a főiskola hatáskörét, az ország más részeiről és külföldről is toboroznának diákokat.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »