Rekordmagas a szlovák államadósság

Az Eurostat tette közzé az európai uniós országok államadóssággal kapcsolatos adatait. Az 58,4% a szlovák GDP-arányos államadósság eddigi legmagasabb értéke. Szlovákia ezzel a 12 ország közé tartozik, amelynek – teljesítve a brüsszeli követelményt – 60% alatt van az államadóssága. Észtországé a legalacsonyabb: 10%.

A kötelezettség teljesítése, és a beruházók szempontjából is fontosabb adat ugyanakkor az év végi mutató. Ha nem csökkenne 57% alá, akkor a kormánynak kiegyenlített költségvetést kellene elfogadnia a 2015-ös évre vonatkozóan. Tehát nem lehet az államháztartás deficites – erről szól az adósságfékről szóló alkotmánytörvény.

A tavalyi év végén 55,4%-os volt az államadósság mértéke, ám a kormány nem számolt azzal, hogy meghaladja az 55%-ot. Mivel azonban így történt, az adósságfékről szóló törvény szerint meg kellett fognia a költségvetési kiadások 3%-át, azaz 305 millió eurót.

Három hónap alatt aztán 58% fölé emelkedett az adósság. A pénzügyminisztérium ezt azzal indokolja, hogy a piac kedvező feltételeit kihasználva vett fel hitelt az állam. Ez azt jelenti, hogy a befektetők alacsony kamattal jutottak hozzá az államkötvényekhez.

Az év végéig azonban véleményük szerint az államadósság fokozatosan csökkenni fog. Ha például április végét néznénk, akkor már 1,2%-kal alacsonyabb volna, ugyanis a befektetők számára 930 millió eurós kötelezettséget térítettek az állampapírok után. A kormány számításai szerint az államadósság az év végén éppen hogy meghaladja majd az 55%-ot. Ezt többek között azzal is indokolta, hogy formálisan már nem képezi majd az államháztartás részét a kőolaj biztonsági készletei.

Csökkenni fog a készpénztartalék is, mivel az állam készül a korábban kiadott állampapírok visszavásárlására. Andrej Arady, a VÚB bank elemzője szerint ugyanakkor az államadósság kezelésének kockázatai is vannak, mivel nem ismert a szlovák gazdasági növekedés az infláció és az államháztartási hiány alakulása a második félévre vonatkozóan, emellett pedig az Eurostat adósságszámítási gyakorlata is változni fog.

Az 57%-os határ átlépésére nagyobb kockázat lesz jövőre, és mindez tulajdonképpen attól függhet, hogy az államnak sikerül-e eladnia a Telekomban birtokolt 49%-os részesedését egymilliárd euróért.

Parameter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »