Felállt az új kisebbségi bizottság

A következő három évben ismét a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának küldöttei képviselhetik a magyarokat a kormány nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok bizottságában.

Bárdos Gyula, Masszi János, Szekeres Klaudia, Orosz Örs és Tokár Géza a pénteken lezajló választáson lett a testület tagja. „Először is javaslatot dolgozunk ki a bizottság működésének megváltoztatására” – mondta lapunk kérdésére Tokár. „Nem szeretnénk puszta jelenlétünkkel legitimizálni a bizottságot, ezért rögtön az elején konstruktív kritikát fogalmazunk meg. A bizottság nem azzal foglalkozik, amivel kellene, és kellő hatáskörei sincsenek” – szögezte le a Kerekasztal szóvivője.

Az első ülésen beterjesztik elképzeléseiket, majd a reakciók alapján eldöntik, részt vesznek-e a bizottság munkájában. A Kerekasztal küldöttei tavaly ősztől bojkottálták a bizottságot, miután a szerb küldött javaslatára megszavazták, hogy a nemzetiségek számarányától függetlenül mindegyik csak egy szavazattal rendelkezzen, így az öt magyar tagnak csupán egy voksa van. A kormányhivatal ezután módosította a tagok megválasztását is. A jelentkezőknek esszét kellett írniuk elképzeléseikről, s azt a kormányhivatal által felállított testület bírálta el. A Kerekasztal tiltakozásképpen nem indított jelölteket, csak megnevezett öt rendes és öt póttagjelöltet, akiket alkalmasnak tart a feladatra, és elküldte életrajzukat. A kormányhivatal esszé nélkül is felvette az 5+5 nevet a jelöltlistára, a választáson pedig a kisebbségi szervezetek küldöttei megválasztották őket.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »