Hamarosan összecsaphat az államfő és a kormányfő

Hamarosan összecsaphat az új államfő a miniszterelnökkel. Július elején dönt Andrej Kiska arról, kinevezi-e a parlament által megválasztott alkotmánybíró-jelölteket.

Hatból hármat kell kiválasztania (az alkotmány szerint a képviselők mindig dupla annyi jelöltet szavaznak meg, hogy az államfőnek is legyen választási lehetősége), ám könnyen lehet, hogy egyet sem nevez ki. Ez esetben a parlamentnek új jelölteket kellene választania, ám mivel ehhez elég a sima többség, megint smeres névsort kapna az államfő. Kiska múlt héten bizottságot nevezett ki a jelöltek alkalmasságának elbírálására. Az elnök tanácsadói szerint ugyanis botrányos, hogy a parlamenti meghallgatás puszta formalitás volt, minden jelölt egy-két kérdést kapott, így nem derült ki, alkalmasak-e a feladatra. Szakértők szerint a jelöltek egy részét nem lett volna szabad megválasztani, mivel soha nem foglalkoztak alkotmányjoggal. Kiska tegnap a köztévé vitaműsorában nem zárta ki, hogy visszaküldi a jelöléseket. Mint mondta: személyesen vesz részt a jelöltek bizottsági meghallgatásán. A 2004-ben kinevezett Horváth György, Ján Luby és Ján Auxt mandátuma július 4-én jár le. Az államfő azt mondta, a jövő héten ismerteti döntését. Az elnöknek a Čentéš-ügyben másfél évvel ezelőtt hozott alkotmánybírósági döntés adhat jogalapot a kinevezés elutasítására. Akkor ugyanis kimondták, hogy az államfő nem köteles kinevezni a parlament által megválasztott jelölteket, van mérlegelési lehetősége. Robert Fico kormányfő szerint viszont ebben az esetben Kiska nem utasíthatja el a jelöléseket. Arra a kérdésre, mit tesz, ha az államfő mégis így jár el, Fico nem választolt. „Ez hipotetikus kérdés, számomra fontos a jó együttműködés az államfővel” – nyilatkozta szombaton a közrádió műsorában.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »