Hajléktalanokkal ünnepel majd vasárnap az államfő

Andrej Kiska a beiktatási ceremónia napján ingyen ebédre várja a hajléktalanokat, a gondozásra szoruló időseket és az árvaházak lakóit az elnöki palota kertjébe.

„Megnyitom az elnöki palota kapuit a rászorulók előtt, ezzel – ha csak ily szimbolikus módon is – azt akarom tolmácsolni, hogy ők is fontosak számomra.” – jelentette be a soron következő államfő, Andrej Kiska.

A beiktatásra meghívott vendégek között szerepelnek majd nemzetközi sikereket elért diákok, a Jó Angyal (Dobrý anjel) néhány családja, sikeres szlovákiai cégek, filantróp és emberjogi szervezetek képviselői is a politikai és egyházi elit mellett. „A vendégek összetétele is azt tükrözi majd, amiért a politikai életben való szereplésre vállalkoztam. Olyan embereket várok ide, akik másokon segítenek, de olyanokat is, akik segítségre szorulnak. Azon bátor embereket hívtam meg, akik felszólaltak, amikor kellett és nem voltak közömbösek – a közjóért cselekedtek.” – magyarázta Kiska.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »