Újra megígérték: nem lesz gázáremelés

Átvette tegnap az ország az ellenőrzést a Szlovák Gázművek (SPP) anyavállalata felett – jelentette ki a kormányülés után Robert Fico. A miniszterelnök azt állítja, ettől a perctől fogva nem emelik a gázárakat.

Eddig az állam az SPP 51 százalékos részvényese volt, a maradék 49 százalék megszerzésével már teljes mértékben állami kézbe került az az anyavállalat, amely évente több tízmillió eurós veszteséget termel. Fico beismerte, még minimum öt évig eltart, míg az SPP-nek kiegyenlített lesz a gazdálkodása, a visszavásárlással viszont elégedett. „A jövőben ugyanis többé nem ismétlődik meg az, hogy a külföldi részvényes értelmetlen javaslatokat tesz a lakossági gázárak növelésére. Az árpolitikát mostantól az állam ellenőrzi és garantálhatom, hogy a lakossági gázárakat nem fogjuk megemelni” – mondta Fico. A maradék 49 százalék átvételére a szlovák versenyhivatal már februárban áldását adta. Az állam a cseh EPH társaságnak nem készpénzzel egyenlíti ki a 60 millió eurós vételárat, hanem átvállalja magára a társaság 59 millió eurós adósságát, ezt pedig az SPP aktívumaiból befolyó pénzből egyenlíti ki. Az állam egyelőre nem döntötte el, ki fogja irányítani az SPP-t és kit ültet az igazgatótanácsba. Az egyes pozíciókra már hónapokkal ezelőtt kiírták a versenypályázatot, az „állásinterjúk” eddig nem zárultak le. Lapértesülések szerint nehéz lesz jó menedzsert találni az SPP élére, mivel a magánszférában dolgozó menedzserek lényegesen több pénzt keresnek, mint amennyit az állami társaság vezetéséért kapnának, ezért nem lesz egyszerű bárkit is átcsalogatni a gázművekbe.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »