Máris bélyegre teszik a köztársasági elnököt

Az újonnan megválasztott államfő, Andrej Kiska már hamarosan saját bélyeggyűjteménnyel büszkélkedhet. A már nyomtatásban lévő bélyegeken Andrej Kiska portréja lesz látható.

Nyolc millió darab postai bélyeg készül Andrej Kiska leendő államfő portréjával egy prágai értékpapírnyomdában. A 0,45 € értékű bélyegek látványtervét szerdán hagyták jóvá a Szlovák Posta képviselői Prágában. Martin Vančo, a Postai Filatéliai Szolgálat elnöke elmondta, hogy nagyjából 20 millió darab ilyen bélyeget használnak fel évente Szlovákiában. A most gyártásban lévő 8 millió darab néhány hónapra lesz elegendő. Vančo jelezte, hogy 2008-ban még évente 30 milliót bélyeget használtak fel, tehát az utóbbi években a fogyasztás a harmadával csökkent, aminek okát főleg az e-mailek elterjedésében kell keresni. Ahhoz, hogy újra megnőjön a bélyegek iránti kereslet, különböző marketingtevékenységekhez folyamodnak. A fiatalabb generációt például illatos bélyegekkel akarják megszólítani, de tervbe vették eper ízű bélyeg forgalmazását is – bár Andrej Kiska nem lesz ízesítve. „Ebben visszafogottnak kell lenni, mégiscsak az állam első emberéről van szó, itt inkább nem kísérletezgetnék.” – fejtette ki Vančo.

A 8 millió bélyeg gyártási költsége 30 ezer euró. A nyomtatásban 180 kilogrammnyi festéket használnak majd fel. Amíg az előkészületek heteket vesznek igénybe, addig a nyomtatás csak néhány napot. Az Andrej Kiska képmásával ellátott bélyegek az államfő beiktatása után, azaz június 15-e után jelennek csak meg a postákon.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »