Emberrablásra szólított fel az al-Kaida

Egy Reuters birtokába került hangfelvétel alapján Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida egyik vezetője a muszlimok egységére szólít fel a Bassár el-Aszad elleni harcban, valamint fogolycsere reményében nyugati, főleg amerikai személyek elrablását szorgalmazza.

Egy Reuters-hez került hangfelvétel szerint nyugati, főleg amerikai személyek foglyul ejtésére szólított fel Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida egyik vezetője.

„Arra kérem Allahot, a Dicsőségest, hogy segítsen nekünk kiszabadítani Dr. Omár Abd al-Rahmánt és a többi fogságban lévő muszlimot, és arra kérem Allahot, hogy tegye lehetővé számunkra, hogy foglyul tudjunk ejteni nyugati és amerikai személyeket, hogy kicserélhessük őket a muszlim foglyokra”, hallható a Reuters birtokába került felvételen.

Abd al-Rahmán vak egyiptomi imámot 1995-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, mivel a gyanú szerint támadásokat tervezett az ENSZ valamint a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) ellen.

A felvételen Zavahiri együttérzéséről biztosítja a Muszlim Testvéreket, amely szervezet Mohamed Murszi egyiptomi elnök tavaly júliusi megbuktatása óta erőteljes leszámolással néz szembe az országban. A Muszlim Testvéreket terrorszervezetté nyilvánították Egyiptomban és Szaúd-Arábiában is, több száz tagját megölték vagy letartóztatták és halálra ítélték.

Zavahiri emellett egységre szólított fel a Bassár el-Aszad elleni harcban, valamint újra kiemelte, hogy véget kell vetni a dzsihádisták belső harcának, hiszen ez hátráltatja őket céljuk elérésében. „Az ummának egyesülniük kell az egész világon”, hallható a felvételen.

Zavahiri szerint mindenkinek előnyben kell részesítenie az iszlámot és az ummát a saját érdekeivel szemben. Itt elsősorban az Iraki és Levantei Iszlám Államra (Islamic State of Iraq and the Levant, ISIL) célzott, akikkel az al-Kaida már bejelentette szakítását, mivel a szervezet túlment saját hatáskörén, és nem csak Irakban, hanem Szíriában is harcol, ahol pedig a Nuszra Front az al-Kaida szárnya.

Lorencsics Emese

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »