Ez lett volna a választási vereség oka?

Véget ért a KDH bajmóci országos tanácsa. Megvitatták többek közt az államfőválasztás eredményeit és nyilatkoztak a Smerrel kötött egyességükről.

Ján Figeľ elmondta, hogy a KDH nem utasíthatta vissza a Smer ajánlatát, amikor az az alkotmánymódosításról szavazott. A KDH és a Smer között döntés született, ami a házasság fogalmának rögzítéséről szólt egy alkotmánymódosítás keretén belül, valamint néhány változtatásról az igazságszolgáltatásban. A házasság védelméért tették, amit tettek és ezt a Smer nélkül nem tudták volna megvalósítani – vélte Figeľ.

Figeľ nyilatkozott az államfőválasztás eredményeiről is. Hrušovský eredménye szerinte jóval alulmúlta az elvárásokat és semmiképp sem tükrözik a párt erejét. A KDH tanácsa elfogadta Pavol Hrušovský és Pavol Abrhan lemondását is, amelyre a gyenge választási eredmények miatt került sor. Figeľ még hétfőn úgy fogalmazott, hogy ezen a gyűlésen nevezik ki a következő elnököt és alelnököt, ám nem így történt. Várhatóan csak a húsvéti ünnepek után neveznek ki helyetteseket.

A KDH, a képviselő szerint nagyobb támogatást várt az SDKÚ-DS-től és a Hídtól. „A törés ott állt be, amikor megjelentek új jelöltek is és már nem volt érvényes, hogy a mi jelöltünk az egész jobboldal jelölje. Nem győztünk meg kellő számú választót, de bárki került volna is a második fordulóba, az nyert volna Fico ellen.” – hangsúlyozta Figeľ.Az Ukrán válság kapcsán arra kérte fel a kormányt, hogy tegyen meg minden óvintézkedést, ami garantálja az ország, a határ és a tulajdon védelmét, de ugyanakkor készüljön fel a menekültek befogadására is.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »