Többismeretlenes egyenlet az új bizottsági elnök kiválasztása

Május 27-én elvileg minden eldőlhet az európai bizottsági elnökjelölt kiválasztása kapcsán, beleértve annak lehetőségét is, hogy senki nem lesz még döntésképes helyzetben és az új elnök kijelölése akár hónapokat is csúszhat. Az EP és az Európai Tanács mindenesetre – ez eldőlt a héten – egyazon napon gyürkőzik neki majd a témának.

Hónapok óta visszatérő észrevétel, diplomaták, politikusok és megfigyelők körében, hogy egy sor kérdés tisztázatlan a leendő új bizottsági elnök kiválasztásának a konkrét lépéseit illetően. Herman Van Rompuy, az EiT állandó elnöke, és az EP „elnökök konferenciája” – a házelnök és a pártfrakciók elnökei – ezen a helyzeten kívántak változtatni, amikor múlt csütörtökön első ízben tartottak egyeztetést a majdani eljárás pontos mikéntjéről.

Emlékezetes, hogy a Lisszaboni Szerződés bizonyos elveket lefektetett, de a mindebből következő gyakorlati teendők kidolgozását az érintettekre hagyta, akik körében ugyanakkor – különösen kezdetben – eddig finoman szólva is komoly eltérések mutatkoztak a teendők és lehetőségek értelmezésében. A Szerződés igazából csak annyit rögzített, hogy az új bizottsági elnök kiválasztásánál az Európai Tanács az európai választások eredményének figyelembevételével, az Európai Parlament képviselőivel történt előzetes konzultáció alapján javasol hivatalosan is jelöltet a brüsszeli testület élére.

Szakértők kezdettől fogva hangsúlyozták, hogy ebből a megfogalmazásból minimum két rendkívül fontos dolog hiányzik. Az egyik annak a mindenki számára elfogadható módon történő egyértelműsítése, pontosan mit kell majd „figyelembe venni” az európai választások eredményeiből? Vajon azt-e, hogy melyik pártcsoport nyerte el a relatív többséget, vagy azt, hogy a választások után felálló új képviselőtestületben mely jelölt képes a szükséges többséget maga mögé állítani?

A másik deficit annak tisztázatlanságából fakad, hogy pontosan hogyan történjen az említett „előzetes konzultáció”? (A Szerződéshez csatolt nyilatkozatok csupán annyit mond ennek kapcsán, hogy az EP és az EiT konzultációt folytat majd arról, hogy a leendő eljáráshoz pontosan milyen keretet tartanak a legmegfelelőbbnek, és hogy a konzultáció pontos feltételeiről a felek a szükséges időben megállapodnak.)

A jelek szerint ez utóbbira tettek kísérletet múlt csütörtökön, amikor Van Rompuy asztalhoz ült az EP elnökök konferenciájával. A felek viszonylag közismert módon elég távolról érkeztek el ehhez az egyeztetéshez. Diplomáciai és sajtóértesülések szerint Van Rompuy kezdetben kifejezetten ellenérzéssel tekintett az EP azon ambíciójára, hogy annak pártfrakciói már az európai választási kampányban nevesített bizottsági elnökjelöltekkel szállnak csatába, mintegy előre borítékolva azon parlamenti elvárást, hogy a majdani tényleges elnök e jelöltek közül kerülhessen csak ki.

Az EiT elnökének vonakodását különösen néppárti oldalon sokáig mások is osztották, majd pedig, amikor befejezett ténnyé vált, hogy a többi pártcsoport személyes jelöltállítása nyomán részben kényszerpályára került az ügy, a néppárt is beadta a derekát, és megnevezte a maga jelöltjét. Azt azonban a pártcsalád legbefolyásosabb vezetője, Angela Merkel német kancellár még ezt követően is többször értésre adta, hogy óvakodjon mindenki automatikus kapcsolatot feltételezni a választásokon megfutatott jelöltek, és a majdan megválasztásra kerülő tényleges új elnök konkrét személye között.

Nos, brüsszeli értesülések szerint, a csütörtöki egyeztetésen az EP részéről a parlamenti pártok többsége egyelőre éppen, hogy ezt erőltette a legerőteljesebben, hogy a választások után az EiT kizárólag az EP-jelöltek közül tehessen majd javaslatot. A három legnagyobb EP-pártcsoport – anéppártiak, a szocialisták-demokraták és liberálisok – a napokban azt már közös nyilatkozatban egyértelművé tették, hogy az ő olvasatukban a „választási eredmények figyelembevétele” nem kizárólag a relatív többséget szerzett pártcsalád kiválasztását jelentheti, hanem minden olyan jelöltét, aki képes többséget biztosítani a megválasztásához az új Európai Parlamentben.

Arról nincs információ, hogy az említett kényes ponton – mennyire kell, hogy megkösse az EiT kezét az EP választás személyekre szóló eredménye – a felek máris megegyeztek volna. Amiről viszont biztos megállapodtak, mi a választásokat követő órák-napok konkrét lépésekre lebontott menetrendje. Eszerint a május 25-én, vasárnap este lezárult európai választás után 27-én, kedden délelőtt az EP elnökök konferenciája igyekszik egyetértésre jutni abban, hogy a választási eredmények fényében szerintük ki minősülhet számukra legitim jelöltnek. Erről az EP elnöke rögtön ezt követően egyeztet az EiT elnökével, aki még aznap este tájékoztatja az informális csúcsvacsorára Brüsszelben összegyűlő állam- és kormányfőket. Az utóbbiak mindennek figyelembevételével is – elvben – döntenek arról, hogy kinek a jelölésében van körükben egyetértés, akit aztán formálisan is az EP elé terjesztenek jóváhagyásra.

Megfigyelők megjegyzik, hogy az eljárás igazából még így is egy sor kérdést nyitva hagy. Nem világos, hogy mennyiben ad igazat a szerződés tisztán jogászi értelmezése az EP olvasatának, és mi történik akkor, ha az EiT olyan jelöltet választ – amire sokak szerint elég nagy esély lehet -, aki nem szerepelt az európai választásokon befutott pártok eredeti kínálatában?

De van egy sor már kérdés is. Sokan már azt is legalábbis bizarrnak tartják, hogy 27-én, az EP elnökök konferenciája után ez utóbbiak nevében az a Martin Schulz házelnök egyeztet majd az EiT elnökével, aki személy szerint maga is érdekelt a jelölésben (lévén a szocialisták listavezetője már tavaly óta). Nem világos az sem, hogy az új parlament megalakulásáig miként lehet majd haladni. A régi parlament ugyan papíron ekkor hivatalban van még, de aligha lehet rábízni a következő öt éves bizottsági elnöki poszt eldöntését. Az új viszont júliusban fog csak megalakulni, miután eldől, hogy pontosan milyen új frakciók alakulnak, és kik kerülnek a Parlament vezető tisztségeibe (házelnöktől bizottsági elnökökig, questorig, stb.)

Ha viszont csak ezt követően következik a bizottsági elnökjelölt parlamenti meghallgatása és a személyéről szóló szavazás, akkor ez időben nem kis csúszást is előrevetít úgy a bizottsági elnök elfogadásában és az új Bizottság egészének a felállásában. (A tagállamok kormányai az általuk delegált új biztost mindenkor a leendő új Bizottság új elnökének szokták megnevezni, majd vele egyeztetve dől el, hogy ki, milyen portfóliót kaphat az új testületben. De amíg nincs új elnök, értelemszerűen minden más is várakozni kényszerül.)

És akkor arról még nem is esett szó, hogy távolról sem magától értetődő, hogy 28 ország állam- és kormányfője egyetlen vacsorán meg is tud-e egyezni az új bizottsági elnök személyéről. A tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy több esetben is ismételt csúcstalálkozókra volt ehhez szükség, kevesebb tagállam mellett is. (A Lisszaboni Szerződés értelmében ugyan ezúttal már nem kell kivárni a konszenzust, elviekben elegendő lehet a minősített többség is a kérdés eldöntéséhez, de szakértőktől diplomatákig mindenki erősen kétli, hogy ilyen meghatározó fontosságú kérdésben végül valóban sor kerülhetne arra, hogy egy, vagy több tagország határozott tiltakozása ellenére is valakit bizottsági elnöknek jelöljenek.)

Amiben diplomaták általában megegyeznek, hogy bármi is lesz a konkrét menetrend, a bizottsági elnökválasztás ezúttal sok tekintetben gyökeresen eltér majd az évtizedek óta megszokottól. Egyes EU-tanácsi illetékesek már előre figyelmeztetnek, hogy az EP igenis szerződést sértene, ha más politikust nem lesz kész elfogadni az EiT jelölésében, mint saját listavezetőit. Ez esetben ugyanis most már a Parlament lenne az, aki korlátozza az EiT jogát abban, hogy jelöltet ajánljon. Ebben az EP-értelmezésben voltaképpen teljesen átcsúszna a bizottsági elnök kiválasztása a parlamenti oldalra, hiszten egyfelől az EP végszavazásától függ, hogy kit hagynak jóvá, másfelől e forgatókönyv szerint elvben csakis az EP vezető jelöltjei közül választhatna ki bárkit is az EiT, eleve elvágva az állam- és kormányfőket attól, hogy más személyekben is gondolkodjanak.

„Az minimum ténykérdés, hogy az EP e tekintetben egyenlő szintre került a Tanáccsal” – jegyezte meg az eddigiek kapcsán egy vezető beosztású tanácsi diplomata. Az már csak ráadás tényező, hogy parlamenti oldalon egyesek láthatóan igyekeznek ennél is feljebb tornázni az EP befolyását a végső döntésben.