Ez rángatná ki Európát a válságból?

Az Európai Unió és az Egyesült Államok között tavaly nyár óta folynak a tárgyalások a világ legjelentősebb kereskedelmi egyezményének, a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP) a megkötéséről. Bár egy széleskörű megállapodás az egész világgazdaságon nagyot lendíthetne, rengeteg a kényes kérdés, amin elbukhat az ambiciózus terv, ráadásul a lehallgatási botrányból fakadó bizalmatlanság sem javította az esélyeket.

Barack Obama és José Manuel Barroso a tavaly júliusi G8 találkozón jelentette be a tárgyalások megkezdését, ami a tervek szerint az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) megelőzve a világ legjelentősebb kereskedelmi megállapodásának aláírásához vezetne. Az Egyesült Államok és az EU között bonyolódik a világ kereskedelmének egyharmada, miközben ez a két gazdasági blokk együttesen a világgazdasági termelés felét állítja elő. Egy kellően széleskörű egyezmény a közgazdászok szerint unió-szerte közel évi egy százalékponttal járulna hozzá a gazdasági növekedéshez, miközben optimista becslések szerint az EU Egyesült Államokba irányuló exportja akár 28 százalékkal is bővülhet. A válsággal küzdő Európa számára különösen jól jönne a nyitás, hiszen a rendkívül alacsony hazai keresletet valamelyest pótolhatná a megugró export.

Persze mindehhez az EU piacait is egyenlőbb feltételek mellett kellene megnyitni az amerikai vállalatok előtt, ezt pedig a válságot sok helyen protekcionizmussal kezelő kormányok nehezen nyelik le. Természetesen az egyik fő vitapont a mezőgazdaság kérdése. A mind nemzeti, mind EU-s szinten erősen támogatott mezőgazdasági termelés számára szinte lehetetlen kihívásokat állítana a génkezelt növények és hormonkezelt húsok tömeges behozatala, így az ilyen típusú élelmiszereket az EU kizárná az alakuló egyezmény hatálya alól. Az Egyesült Államok ugyanakkor nem hajlandó elismerni, hogy az általa alkalmazott egészségügyi, élelmiszerbiztonsági előírások kevésbé volnának szigorúak, mint az európai szabályozás.

Ezen felül az európai filmipar francia vezetéssel azért lobbizik, hogy a kulturális sokszínűség és az európai kultúra védelmének jegyében a terület szintén essen különleges elbírálás alá. Természetesen Hollywoodban kevésbé örülnek ennek a törekvésnek, hiszen ezzel egy újabb jelentős amerikai exportcikk kerülne ki a megállapodás hatálya alól.

A liberalizációval a közbeszerzéseket is kötelező volna megnyitni az amerikai jelentkezők előtt, pedig az ilyen eljárások keretében a külföldi versenyzőket sem mindig kezelik egyenlőként, hogy a hazai cégeknél sok esetben méretükből fakadóan is lényegesen versenyképesebb tengerentúli vállalatokról ne is beszéljünk.

A tárgyalások másik kulcskérdése jelenleg a fogyasztóvédelem területe. Egy ilyen szintű megállapodáshoz elengedhetetlen a szabályozás, elsősorban a vitarendezés és a szellemi tulajdonjogok területén való bizonyos fokú összehangolása. A márciusban Brüsszelbe látogató Obama határozottan kijelentette, hogy a fogyasztóvédelmet aláásó egyezményt nem ír alá, ám véleménye szerint az amerikai szabályozás kellően szigorú és hatékony. Európában leginkább attól tartanak, hogy az EU engedni fog az Egyesült Államoknak ezen a téren, a két fél közötti alacsonyabb védelmet biztosító megállapodás ráadásul gyakorlatilag értelmetlenné tenné a WTO vonatkozó tárgyalásait.

Az Európából érkező másik fontos kritika a tárgyalások kérdéses demokratikussága és nyilvánossága. Az egyezmény alapjaiban érintené a két gazdaság szinte minden szegmensét, ám szemben a Bizottság demokratikus felhatalmazásával (az Európai Parlament felügyelete mellett, a tagállamok állam-és kormányfőiből álló Európai Tanács megbízásával egyeztetnek) az amerikai oldal demokratikus ellenőrzés nélkül ült asztalhoz, ami sokak szerint kérdésessé teszi a folyamat átláthatóságát. Különösen fontos kérdés ez annak fényében, hogy az egyes iparágak, szakszervezetek és civil szervezetek értelemszerűen mind a tárgyalások befolyásolására törekszenek.

A két fél között a vámok így is viszonylag alacsony, átlagosan négy százalékos szinten állnak, az igazi kihívás nem is ezeknek a további csökkentése, sokkal inkább a nem vám-jellegű korlátozások leépítése lesz (mint például a kvótákhoz hasonló protekcionista eszközök, vagy az adminisztratív többletterhek). A lényeg így elsősorban az adminisztratív könnyítés és a szabályozás összehangolása volna, ám, mint látjuk, éppen ez a legvitatottabb terület. Az Európába érkező autók esetében például a vám mindössze nyolc százalék, a nem vám-jellegű terhek viszont további 25 százalékkal drágítják meg a behozatalt. Ezek jelentős csökkentése nagyban felpörgetné a kereskedelmet, ami a világ többi részének gazdaságára is élénkítő hatással lehetne.

A fenti kényes kérdések várnak tehát megoldásra. A tárgyalások végét hivatalosan az év végére várják a felek, de jóval valószínűbb, hogy leghamarabb 2015-ben lehet bármi is az egyezségből. Az bizonyos, hogy csak egy átfogó egyezménynek volna valós gazdasági hatása, de nem lesz egyszerű megtalálni azt a kompromisszumot, ami még nem ássa alá az európai cégek versenyképességét.