Van Rompuy és Barroso figyelmezteti Moszkvát

Közös nyilatkozatában törvénytelennek és illegitimnek nevezte a vasárnapi krími népszavazást Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, akik hangsúlyozták, hogy a referendum eredményei nem lesznek elismerve.

„A válság rendezésének Ukrajna területi egységén, szuverenitásán és függetlenségén kell alapulnia, az ukrán alkotmány keretében és a nemzetközi normák tiszteletben tartásával” – szögezte le közös, vasárnap délután, tehát még a szavazás vége előtt kiadott nyilatkozatában a két vezető.

Hozzátették, hogy csak a diplomáciai folyamatok révén, az ukrán és az orosz kormányok közötti párbeszédet is ideértve érhető el a válság megoldása. Az EU-nak különleges felelőssége van a béke, a stabilitás és a jólét megőrzésében az európai kontinensen, és minden csatornán keresztül folytatni fogja erre irányuló erőfeszítéseit – húzta alá a két politikus.

Van Rompuy és Barroso ismételten elítélte Ukrajna szuverenitásának és területi épségének a megsértését és azt követelte Oroszországtól, hogy a nemzetközi megállapodásokkal összhangban vonja ki és a válság előtti létszámra csökkentse haderőit. Arra is emlékeztettek, hogy a külügyminiszterek hétfőn áttekintik a helyzetet és „az állam- és kormányfők március 6-i nyilatkozatával összhangban pótlólagos intézkedésekről döntenek majd”.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »