A háború női áldozataiért harcol Koszovó

Atifete Jahjaga, Koszovó elnöke nemzeti tanácsot hozott létre a háború alatt nemi erőszakot elszenvedettek számára annak érdekében, hogy kérésekkel és jogaik követelésével élhessenek. Az alakuló ülésén hangzott el a tanács legfontosabb célja, amely Jahjaga szerint „elkötelezettségük kifejezése amellett, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények sem maradhatnak büntetlenül, illetve nem tekinthetőek más típusú bűntettekhez képest kevésbé súlyosnak”.

Még tizenöt évvel a koszovói háború után sincsenek pontos adatok arra nézve, hogy pontosan hány nőt erőszakolhattak meg az 1998-1999-es konfliktus alatt, mivel az áldozatok jelentős része nem mer előállni az őt ért sérelmekkel a megbélyegzéstől való félelem miatt.

A Human Rights Watch szerint körülbelül 96-ra tehető az ilyen esetek száma, melyek jugoszláv és szerb katonákhoz köthetők.

A 2012-es törvény, mely előnyöket biztosít a háborúban részt vett veteránok, illetve az annak következtében károsultak számára, nem érinti a háborús nemi erőszak elszenvedőinek helyzetét.

Mivel ezt nehezményezték, a hatóságok ígéretet tettek, hogy a törvényt úgy módosítják, hogy elismerje az áldozatok jogait.

Nenad Rasic szociális és jóléti miniszter elmondása szerint azonban a jogszabály ilyen jellegű megváltoztatása nem szerepel a költségvetési előrejelzésekben, továbbá nem része a 2014-2016-os középtávú kiadási tervnek sem. Ezen kívül arra sem lenne lehetőségük, hogy felbecsüljék a módosítás esetleges hatását a költségvetésre, mivel továbbra sem rendelkeznek pontos számadatokkal az áldozatokról.

Jahjaga szerint egy ilyen érzékenységgel bíró téma esetében a számszerűsített adatok mellékesek, mivel a „probléma akkor is teljes körű figyelmet érdemelne, ha csupán egyetlen áldozatról lenne szó”.

Már tavaly márciusban heves vita alakult ki a háború alatti nemi erőszak kapcsán, mely során magas beosztású személyek negatív megnyilvánulása következtében jogi aktivisták vonultak Pristina utcáira. 

Suhajda Edina

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »