Panama-csatorna: leállt a bővítés

Nem sikerült egyezségre jutnia a csatornát működtető Panama-csatorna Hatóságnak (Autoridad del Canal de Panamá, ACP) és az építést végző konzorciumnak (Grupo Unidos por el Canal, GUPC), ezért szerdán leálltak a csatorna bővítési munkálatai. A felek egymást okolják a tárgyalások megszakadása miatt. Az ACP vezetője kijelentette, hogy a csatornabővítés befejeződik a tervezett 2015-ös határidőig.

Megszakadtak a tárgyalások

Ahogy arról már a Kitekintő is beszámolt egy korábbi cikkben, a csatorna bővítésével megbízott nemzetközi konzorcium a tavalyi év végén írt levelet az ACP-nek, melyben 21 napos ultimátumot adott az építés során felmerült többletköltségek megfizetésére. A felek akkor tárgyalóasztalhoz ültek, de nem tudtak megegyezésre jutni. A január 20-i határidőt február 1-jére, majd 5-ére halasztották. Továbbra sincs egyezség, így szerdán a GUPC egy közleményben bejelentette a tárgyalások megszakadását- számolt be az El País.

A felek rugalmatlan hozzáállással, kompromisszumképtelenséggel vádolják egymást. Az ACP vezetője, Jorge Quijano elmondta, hogy mikor már lehetőség mutatkozott a megállapodásra, a vállalatok visszatértek az eredeti javaslatukhoz. A GUPC a tárgyalások megszakadását követően levelet küldött Quijanónak, melyben még kérték, hogy az APC változtasson a merev álláspontján. Figyelmeztettek, hogy a tárgyalások megszakadása veszélybe sodorja a csatornabővítést és tízezer álláshelyet.

Jorge Quijano leszögezte, hogy a munkálatok be fognak fejeződni a tervezett 2015-ös határidőig, a konzorciummal vagy anélkül. Ha nem a GUPC folytatja tovább az építést, akkor vagy másik céget bíz meg a hatóság, vagy saját maga veszi át a munkálatokat.

Bizonytalan a munkások helyzete

A szerdai közleményben a GUPC 50 millió dollár kifizetésére kérte az ACP-t, hogy rendezhesse az alvállalkozók és a munkások fizetségét. A munkálatok leállása következtében több mint tízezer állás került veszélybe, nagy a bizonytalanság. A csatornabővítésen dolgozó munkások szakszervezetének vezetője elmondta, hogy a konzorcium hazaküldte a munkásokat, de garantálta, hogy megmarad a munkahelyük, és hogy meg fogják kapni a fizetésüket. Viszont tartanak attól, hogy a vállalatcsoport nem tud fizetni, mivel problémái vannak. A GUPC-nak ugyanis tartozása van a társadalombiztosítási kassza felé, melyet rendeznie kell ahhoz, hogy a Panama-csatorna Hatóság fizetni tudjon neki.

Informális úton próbálnak megegyezni a felek

Hivatalosan megszakadtak ugyan a tárgyalások, de a felek még keresik a lehetséges megoldást. Az El País egy közeli forrásra hivatkozva azt írta, hogy a konzorcium és az ACP ügyvédei azon dolgoznak, hogy ismét elindulhassanak az egyeztetések. A Panama-csatorna Hatóság azt szeretné, ha a munkálatok folytatódnának. Jorge Quijano közölte, hogy a hatóság nyitva tartja a lehetőséget, hogy egy ésszerű megoldás szülessen a felek közötti szerződés keretein belül.

Metzger Dóra

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »