Kétszemélyes kormánya lett Nepálnak

Kormányfője és egy minisztere van Nepálnak, miután ma beiktatták hivatalába Szusil Koiralát, aki azonban nem lehet nyugodt, hiszen legfontosabb koalíciós partnere az eddigi megállapodások ellenére egyelőre nem hajlandó együttműködni az új miniszterelnökkel. Napi összefoglalónkban ezen kívül Ukrajnáról, a Közép-afrikai Köztársaságról, a Panama-csatorna bővítéséről és Jeruzsálemről is olvashatnak.

Itt az új nepáli kormány: egy főnök, egy beosztott

Két hónappal az általános választások után iktatták ma be hivatalába Szusil Koiralát, Nepál új miniszterelnökét. Bár családjában már ő a negyedik, aki a Himalája völgyei között fekvő országban elláthatja a kormányfői feladatokat, nem mondhatjuk el róla, hogy széleskörű politikai tapasztalatokkal rendelkezne, eddig ugyanis semmilyen komoly tisztséget nem töltött be az államigazgatásban. Ennek ellenére személye még tiszta: nem keveredett semmilyen botrányba, és korábban, amikor Nepál még a függetlenségéért küzdött, azzal vetette észre magát, hogy egy repülőgépet eltérítve próbált meg pénzt szerezni a szeparatistáknak. Miután elkapták, három évet töltött indiai börtönökben.

A tavalyi választások után Koirala pártja, a Nepáli Kongresszus szerezte meg a legtöbb mandátumot a 601 fős katmandui törvényhozásban, azonban a többséget nem sikerült biztosítaniuk. Ezért a második helyet megszerző Nepáli (Egyesült Marxista-Leninsta) Kommunista Párttal kezdtek tárgyalásokat, és úgy tűnt, hogy gond nélkül kormányt tudnak majd alakítani, hiszen Koirala tegnap meg is kapta a parlamentben a kormányalakításhoz szükséges szavazattöbbséget. Ugyanakkor ma, beiktatás után a miniszterelnök csupán régi harcostársát, a Nepáli Kongresszus egyik befolyásos politikusát, Ram Saran Maratot nevezte ki, és őt is csak tárca nélküli miniszterré, ugyanis a kommunisták valamilyen oknál fogva mégsem voltak hajlandóak részt venni a kormányban. Elemzők szerint a két párt között a vita a belügyminisztérium megszerzése körül koncentrálódik, ezt ugyanis mind a két párt szeretné magának megszerezni. Emellett ráadásul még új alkotmányt is kellene írni Nepálnak, ami csak nemrég lett királyságból köztársaság.

A mostani választások annyiban már változást hoztak, hogy a korábbi kormányokban erős szerepet játszó maoisták most komoly vereséget szenvedtek a választásokon, és bár felajánlották nekik a lehetőséget a koalícióra, ezt nem fogadták el, mert attól félnek, hogy maradék népszerűségüket is felmorzsolná az új kabinettel való összefonódás. Egy biztos: az új alkotmány elfogadásához szükség lesz a maoistákra is, így támogatásuk megszerzése Koirala egyik legnagyobb feladata lesz, miután megalakította kormányát.

Vallásháború Afrikában

Kitart a földi pokol a Közép-afrikai Köztársaságban, a decemberben indult muszlimellenes erőszakhullámnak már több ezer áldozata van. Az előző rezsim bűneit megbosszuló keresztény milíciák célja, hogy egy muszlim se maradjon az országban, akár annak árán is, hogy mindegyiküket meggyilkolják. Az ország új elnöke előtt rendkívüli feladat áll, a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálódik, a ruandai békefenntartókat pedig az 1994-es népirtásra emlékezteti a kialakult helyzet.

Gyötrelmes a sorsa a Közép-afrikai Köztársaság muszlimjainak, mióta megfordult a 2013 márciusában puccsal hatalomra jutott Séléka lázadó koalíció szerencséje. Miután a muszlim lázadókat vezető Michel Djotodia decemberben lemondott az elnökségről, keresztény fegyveresek a muszlim lakosságon kezdték el megbosszulni a puccsisták által elkövetett rémtetteket, helyi beszámolók szerint rendszeressé vált a közösség tagjai elleni nemi erőszak és lincselés az országban. Az áldozatok pontos száma nem ismert, de valószínűleg már több ezren – hacsak nem többen – vesztették életüket az erőszakhullámban.

EU: már adnának pénzt Ukrajnának, de új választásokat is akarnak

Az Európai Unió külügyi tanácsának hétfői ülése alkalmával a Keleti Partnerség és ezzel összefüggésben Ukrajna kérdése is terítékre került. Carl Bildt svéd külügyminiszter Brüsszelben megerősítette, hogy az EU egyelőre nem kíván szankciókat alkalmazni Ukrajnával szemben, hiszen eszközei eddig sem erre koncentrálódtak. Emellett szó van egy 20 milliárd eurós EU-IMF hitelről is, Brüsszel pedig azt is szeretné, hogy tisztességes elnökválasztást tarsanak Ukrajnában.

Óvatos közös sajtónyilatkozatot követően, amely a tanács azon meggyőződését hivatott kifejezni, miszerint a „Társulási Megállapodás” nem az unió végső célja az EU-ukrán együttműködés terén, Catherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tovább ment, kiterjesztve az „EU ígéretét” a nyugat-balkáni országokra.

Akadozik a Panama-csatorna bővítése

Nem sikerült egyezségre jutnia a csatornát működtető Panama-csatorna Hatóságnak (ACP) és az építést végző konzorciumnak (GUPC), ezért szerdán leálltak a csatorna bővítési munkálatai. A felek egymást okolják a tárgyalások megszakadása miatt. Az ACP vezetője kijelentette, hogy a csatornabővítés befejeződik a tervezett 2015-ös határidőig.

Ahogy arról már a Kitekintő is beszámolt egy korábbi cikkben, a csatorna bővítésével megbízott nemzetközi konzorcium a tavalyi év végén írt levelet az ACP-nek, melyben 21 napos ultimátumot adott az építés során felmerült többletköltségek megfizetésére. A felek akkor tárgyalóasztalhoz ültek, de nem tudtak megegyezésre jutni. A január 20-i határidőt február 1-jére, majd 5-ére halasztották. Továbbra sincs egyezség, így szerdán a GUPC egy közleményben bejelentette a tárgyalások megszakadását – számolt be az El País.

Palesztin-ellenes falfirkák Jeruzsálemben

Ismét palesztinok elleni akció történt Jeruzsálem egyik arabok lakta negyedében hétfő reggel – közölte az izraeli katonai rádió. Vasárnap Gázában egy férfi elvesztette egyik lábát egy izraeli légicsapás során. Állapota kritikus.

Ismeretlen vandálok felvágták tizenkilenc autó gumiabroncsait, s „ez az ára” és egyéb arabellenes feliratokat festettek a környező falakra Szilvánban, egy kelet-jeruzsálemi lakónegyedben. A rendőrség megindította a nyomozást a tettesek kézre kerítésére.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »