Wilders: bombaüzlet lenne az EU-ból való kilépés

Már-már Kánaánt ígér Hollandiának egy, az Európa-ellenes Geert Wilders Szabadságpártja által megrendelt tanulmány arra az esetre, ha az ország kilépne az Európai Unióból.

10-13 százalékkal növelné a holland GDP-t és 10 ezer euró plusz pénzt jelentene minden egyes háztartásnak, ha az ország elhagyná az Európai Uniót. Egyebek mellett ez áll abban a tanulmányban, amit e londoni székhelyű Capital Economics készített az idegengyűlölő és Európa-ellenes Geert Wilders fémjelezte Szabadságpárt megrendelésére.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmány azt állítja, hogy 1000-1500 milliárd euróval nagyobb gazdagságot jelentene a németalföldi országnak 2035-re, ha 2015-ben kilépne az EU-ból – ismerteti a tanulmányt a brüsszeli Euobserver. Az ellentmondásos elemzés egy másik sarkalatos állítása szerint a holland üzleti szférának évente 20 milliárd euró megtakarítást jelentene a kilépés, a költségvetés pedig 240 milliárd euróval lenne beljebb 20 év alatt, főleg annak köszönhetően, hogy nem kellene kivennie részét az uniós kiadások finanszírozásából.

A tavaly az euróövezet felbomlásának forgatókönyvével elhíresült londoni cég teljességgel elképzelhetőnek tartja, hogy Hollandia Svájchoz és Norvégiához hasonló, szabadkereskedelemre korlátozódó kapcsolatrendszert tárgyalhatna ki az EU-val. Ez biztosítaná számára a belső piac előnyeinek az élvezését, miközben szabad kezet élvezne a más országokhoz fűződő kapcsolatok alakításában.

A Capital Economics papírja ugyan elismeri, hogy a kiválás rövid távon sebezhetővé tenné a holland gazdaságot és az országot le is minősíthetnék, de ennek költségeit kezelhetőnek tartja.

„Az EU-ból való kilépés nem csak helyreállítaná nemzeti szuverenitásunkat, de a holland gazdaságot is doppingolná most és a jövőben” – idézte az Euobserver Geert Wilderst, aki nemrég összefogott Marine Le Pennel, a Francia Nemzeti Front elnökével a május végi európai parlamenti választások előtt, előrevetítve egy későbbi ütőképes EU-ellenes frakció létrehozását.

A legutóbbi felmérések azt sugallják, hogy az idegen- és EU-ellenes párt a következő EP-ben megtarthatja 2009-ben szerzett öt képviselői mandátumát.

A holland pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a kilépés „felettébb ártalmas lépés lenne a holland gazdaság és üzleti élet számára”. „Kereskedelmünk javát az EU tagjaival bonyolítjuk le, ezért Hollandiának érdeke a kereskedelmet megkönnyítő belső piacon való jelenlét” – jelentette ki Jeroen Dijsselbloem.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »